Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)
Dinnyés István: A táj- és a természet hasznosítása a régészeti leletek alapján
a szarufák, melyekre még vékonyabb rudakat erősítettek. Az így elkészített szerkezetre gazt, szalmát, esetleg nádat fektettek, s talán földdel is befedték. Az északkeleti sarokban nem földbe vájt, hanem a sarokhoz épített, agyagfalú kemence állt. Fenekét egyszer újra tapasztották, szája dél felé nyílott. Ebben a házban nem találtunk gödröt vagy karólyukakat. A többször sározott, letaposott padló 3—6 cm vastagságú volt. A lakóház bejárata a déli fal közepénél lehetett (9. tábla). Kissé eltérő típust képvisel az I. ház (10. tábla). Ez is téglalap alakú (4X3 m), de északi sarkában, a kemencének meghagyott (nem kiásott) beugrásba belevájt, cipó alakú kemence (kfo. 90X110 cm-es, belmagassága 45 cm körül lehetett) szolgált sütésre-főzésre, gondoskodott a lakótér fűtéséről. Nem találtuk nyomát szelementartó ágasoknak, így arra kell gondolnunk, hogy a nyeregtetőt csak a felszínre támaszkodó, ferde gerendák (szarufák) hordozták. A ház felhagyása után, a ház gödrének felhasználásával szabadtéri kemencét alakítottak ki. Nagyméretű kemencét (170X140 cm) vájtak az ÉK-i házfalba, a ház gödrét 75—80 cm-rel mélyítve alakították ki a kemence előterét. A ház DNy-i végénél levő, tapaszdarabokkal, égett állatcsontokkal teli, sekély gödör is a szabadtéri kemencéhez tartozott. Házhoz tartozó kemencét tártunk fel Tápiógyörgyén, az íZiíce partján levő, már említett faluban, a templom körüli temető területén. 72 Itt a kemencefenék tapasztása alá edénytöredékeket terítettek, fokozva a kemence hőtároló képességét. A DNy felé nyíló kemenceszájtól keletre kis gödröt ástak a kemencéből kihúzott hamunak (11. tábla 1.). Az Árpád-kori házak belső berendezéséhez rendszerint egy-két kisebb gödör is tartozott. Ilyet a tápiószőlősi házakban nem találtunk. Tápiógyörgyén, a kemence előtt két ládazár, több csuklós és egyenes vaspánt 73 feküdt. Ezek olyan hosszú, alacsony, lábatlan, esetleg alacsony lábakon álló ládafajtához, a „koporsó"-hoz, vagy „szekrény"-hez 74 tartoztak, melynek eredeti helye a ház fala mellett volt, ahol tárolóbútorként és fekvőhelyként szolgált, s amit — inkább már a XIV— XV. században — temetkezési célra is használtak. A lakóházak mellett, között, minden tárgyalt korszakban szép számmal tártunk fel különböző méretű, alakú, rendeltetésű gödröt. Egy részük bizonyára homok- vagy agyagbányászás céljából létesült, más részük eredetileg verem lehetett. Néhány nagyobb gödörről elképzelhető, hogy ól is lehetett, bár erre utaló nyomot nem észleltünk. Nagyobb, összefüggő területek feltárásának hiányában nehéz meghatározni a megfigyelt kelta és Árpád-kori árkok (Tápiószele—papszögi Tápió-híd; Tápiószőlős—Téglás hálom) rendeltetését (vízelvezető, egy-egy lakóházhoz tartozó területet határoló, kerítő árkok). 75 Nincsenek régészeti adataink (a már említett terepbejárási tapasztalatokon túl) vidékünk késő középkori falvairól. Minden bizonnyal nálunk is a többosztatú, felmenő (gerendavázas, vesszőfonatra vagy karóikra tapasztott) falú, szobában kályháskemencével, kemencével fűtött, konyhában nyílt tűzhelyes lakóházakat építettek. Házakban és az udvarokon a késő középkorban is ástak vermeket. Az állattartáshoz pedig különböző ólakra, istállókra, pajtákra is szükség volt. 76 25
