Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

Nehéz volt a lovaknak járni benne, lesoványodtak a nyomtatásban, hiába nem volt bekötve a szájuk. Az (egy-két adat kivételével) ágyazáskor a kévék köteleit azonnal eloldották. Űrin, Tápiószelén azt mondták el, hogy 1#—15 percig a kévéket járta a ló és csak azután vagdosták el kaszakéssel (89. kép) a köteleket. A lovak számától függően 5—12 csomót (50—120 tízkévésnél) ágyaztak be. Egy ágyást, ha nagyon száraz volt is, legkevesebb másfél, de inkább két óra hosszatt járta a ló, a forgatások alatti megszakításokat nem számolva. Egy nap általában kettő, ritkábban 3 ágyást nyomtattak el.

204 Farmosi adatközlőnk szerint a munka menete az alábbi volt 5 csomónál,. 2 lóval: első járatás 30 perc; fordítás 30; újabb járatás 30; utolsó járatás 30; letisztogatás 40 perc. Ha száraz volt a gabona, 5—10 perccel is rövidült a járatási idő.

205 Az ágyáson a vidékünk paraszti gazdaságaiban 2—4 ló járt. Ezzel egyezőek az urbáriális adatok is: „...arató résznek két napi nyomtatására 3 lóval" — Tápiószele.

206 A fiatalabb, elevenebb lovak kantárban, a többi csak kender kötőfékben nyomtatott, egymáshoz kötve. Körbe-körbe jártak, a középen álló ember fogta kötelüket, hajtotta őket: „gázoltattuk a gabonát". Ha 2 ló volt csak, egymás mellett járt. Háromnál kettő elöl, egy utána, vagy mind egymás mellett (Alsóegreskáta). Négynél kettő elöl, kettő mögöttük haladt (1. 47/d., е., f. kép). A gabona tetején álló hajtó nem mindig forgott a lovakkal, hanem amikor mögötte mentek, háta mögött átvette a kötelet vagy gyeplőszárat, amivel fogta őket. Hosszú szíjú nyomtatóostor volt a kezében, hogg elérje vele a lovakat, ha biztatni kellett. Gyakorta az ágyás széléről is hajtotta a lovakat 1—2 ostoros gyerek. \ Amikor már jól összegázolta a ló az ágyást és ép fejek fölül nem látszottak, árnyékba vezették az állatokat, széna volt előttük. Közben nagy favillával (45. kép) a viliázó emberek megforgatták körben az ágyást. Ennek befejeztével újabb járatás, forgatás és utolsó járatás következett. A járatások vége felé mégegyszer akkora lett az ágyás, mint amikor kévékkel beágyaztak. Széttaposták a lovak. Ilyenkor (és ha 10—12 csomót ágyaztak, nagy szérűre) a lovak nem egyszerűen körben, hanem körkörösen (tovahaladó kis körökkel) járták az ágyást. A nyomtató ember mindig egy-egy lépéssel odébb lépett fordulatonként és így haladtak az ágyáson (47/g. kép). A körbejáratás sem volt egy vonalú kör az előbbieknél sem. Hol beljebb, hol kijjebb igazította a lovakat a kötéllel, ahogy látta, hol kell jobban gázoltatni. A nyomtatás befejeztével a villások, rázogatva a szalmát (hogy a szem és a neheze essen le) kívülre karikára hányták ki a szalmát (45. kép). A favilla a régebbi típusú hasított háromágú volt. Ékek voltak az ágak közt, hogy széjjel tartsa, a nyaka pedig körbe volt gúzsolva. Jó száz éve már csak toldott saroglyavillákat lehet kapni (71. kép). A már emlegetett faluzó árusoktól, vásárokon vették, sőt néhányan maguk is csináltak favillát. Ugyanezt a villát használták szénánál, polyvánál, szalmánál, mindenfajta szálas növény mozgatásánál. Tápiógyörgyén előkerült két nagyméretű, hatalmas fogakkal ellátott T-alakú villa. A nyélbe erősített fejrészbe voltak beékelve a fogak (45. kép). A nyomtatás nagy forgató és karimázó villájára gondolhatunk, de ezt csak egyetlen adatközlőnk erősítette meg. Legutóbb a gépi cséplésnél törekés pelyvahányásra használták, ezt is saroglyavillának nevezték. Az ágyás letisztogatása után, ha nem volt vastag a szem, nem takarították Auty