Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)
Dinnyés István: A táj- és a természet hasznosítása a régészeti leletek alapján
lepülések. 19 Néhol a víz a település védelmében játszott alapvető szerepet. Ilyenek Nagykáta ÉK-i részén, a Hajta mellékvizei táplálta, vizenyős területből jól kiemelkedő dombok (2. táblán a Meggyes-halom; a tőle ÉK-re levő két domb és a kb. 1300 m-re DK-re levő, kisebb domb), melyek az újkőkortól kezdve lakott helyek. 20 A Tá'pió mente nyugati vidékén a tagoltabb domborzat erőteljesebben befolyásolja a települések elhelyezkedését. A lankás domboldalak a síkvidékihez hasonló településszerkezetet engednek meg: patakparton hosszan húzódó telepek alakultak ki. 21 Máshol, a patakvölgyeket meredek fallal kísérő dombhátakon a települések a dombtetőkön helyezkednek el. 22 A másik fontos követelménynek, hogy a település közelében mezőgazdasági művelésre alkalmas földek legyenek, a Tápió-vidék szinte minden pontja megfelel. Egyes települések létrejöttében, mégirikább fennmaradásukban és fejlődésükben jelentős szerepet játszottak a kereskedelmi útvonalak, utak. Magukról az utakról csak az Árpád-kortól vannak konkrét adataink. 23 Ennek ellenére kétségtelen, hogy a főbb útvonalakat évezredes hagyomány alakította ki. Vidékünk egykori településeinek mérete igen változatos az azonos korszakban lakott telepek esetében is. 24 Az egy-két lakóépületből álló, tanyaszerű teleptől a patakparton kilométernél is hosszabban elnyúló településig terjed a méretskála. A biztosan tanyaszerű — ide a kb. 10X10 m-től a legfeljebb 50X50 m-es nagyságig terjedő lelőhelyeket soroljuk — telepek 25 bizonyára a külterjes állattartáshoz kapcsolódnak, pásztorszállások lehettek. Többségük népvándorlás kori (szarmata és avar), de korábbi és későbbi korszakokban is találunk ilyen telepecskéket. 26 A másik végletet képviseli pl. az a késő szarmata falu, amelyik a Hajta egyik mellékpatakjának északi partján, mintegy 2500 m hosszú, kb. 2—300 m széles sávban terül el. 27 Szintén a méretek köréhez tartozik, hogy — hasonlóan a budai és szentendrei járás területén tapasztaltakhoz — az Árpád-kori, templomos falvak jóval nagyobb területen helyezkednek el, mint a szintén templommal bíró, késő középkori falvak. A Nagykátától keletre levő, ismeretlen nevű Árpád-kori falu több, egymás közelében levő lelőhelyre oszlik (3. tábla). A falu temploma (és temetője) a Kender-halom tetején állott, körülötte terült el a falu jelentős része. A Kender-halom környékétől DNy-ra, az egykori vízfolyást többé-kevésbé követő csatorna DNy-i partján, valamint a halomtól északra egy-egy nagyobb, XII— XIII. századi település található. Ugyancsak a Kender-halmi falu része lehetett a Horgas-ér melletti, szigetszerű kiemelkedésen levő, XIII. századi, kis telepecske és az Öreg-Hajta melletti, XII— XIII. századi település. 28 Ez utóbbi északi részén került elő 1964-ben egy, zömmel friesachi dénárokból álló, a tatárjáráskor földbe rejtett pénzlelet, 29 megadva mintegy a falu pusztulásának időpontját. Nincsenek közelebbi adataink a Kender-halom környéki falu belső szerkezetéről. A nagy terület, valamint az, hogy e területet folyamatosan lakták a falu fennállása alatt (a Horgas-ér melletti kis rész kivételével mindenütt XII— XIII. századi leleteket találtunk) már eleve laza településszerkezetre 30 utal. Hasonló következtetésre jutunk, ha a falu területét és feltételezhető lakosságát hasonlítjuk össze. Szabó István a XII— XIII. században átlagosan 21—28 háztartással, 100—140 fős lakossággal számol falvanként. 31 Bár ez az átlag nagy szóródást fed, a XIII. századi 36—40 háztartásos, nagyobb falu hozzávetőleg 200 fős lakosságát a Kender-halom körüli falu területére (kb. 80 hektár) alkalmazva 2,5 fő/hektár arányt kapunk. Más kifejezéssel: egy (5 fős) háztartásra 17
