Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

kítását jelentette.

41 Több háznál megleltük még az irtás jellegzetes szerszámát, a kapacsot, vagy csákánt (80. kép). A Menden élő Glózik Józsefné arról beszélt, hogy a falut valamikor nagy erdők vették körül, még az öregjeik betelepültekor (szlovák telepesek), amik idővel lassan elfogytak, ökrös-lovas kocsikkal Debrecenig vitték el a fát (kész helyekre, építésekhez, merterekhez). Az egyre fokozódó árutermelés (pesti piac), a növekvő népesség, a telkek elaprózottsága egyre inkább a határ teljes mértékű igénybevételéhez vezetett. A Tápió felső folyásánál levő falvakban erdőirtással, az alsó folyásnál a legelők feltörésével növelték a határt. Szentmártonkátán, a Szúnyogosalja dűlőben az uraság adott erdőt a falubelieknek irtásra a múlt század végén. Űriban Sülipusztánál volt egy erdő, amiben gyönyörű tölgyfák voltak. A Lónyai báró 1926-ban adta el az erdőt a süli parasztoknak, akik kiirtották azt és szőlőt ültettek bele/'

2 5. kép. Simítódeszka („csapató"), hámfával (Pánd, 18 163.) Amikor a szomszéd puszták bérelhetősége is véget ért, amikor újabb földszerzési lehetőség (irtás, feltörés, lecsapolás) már nem adódott, szinte néhány évtized alatt óriási mértékben megnőtt a földek elaprózódása. Részben öröklés, másrészt viszont a megindult adásvétel alakította így. Ezt a gazdaság szempontjából is rossz irányú folyamatot próbálta korrigálni már az 1840— 1864 között (illetve Kókán 1871-ben) végbement, tagosításokkal, arányosításokkal is egybekötött rendezés; rendezve egyidejűleg és véglegesen a paraszti és urasági tulajdonokat.

43 A községek (de azon belül is a jobbágyközösségek és a földesúr majorsági birtokát) területét a határ választotta el egymástól. Helyét évszázados hagyomány őrizte, azon változtatni peres ügy volt. Békeidőben a határok állandóságával nem is volt baj rendszerint. A nagy futások, pusztítások (török, labanc) időszakában, különösen az időszakosan műveletlenül hagyott területeken annál több „kiigazítást" tettek a túlélők, amelyből később az újjátelepítésekkor hosszú perek következtek.

44 178