Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)
Ballon Tibor: A külterjes állattartás, a legelő- és rétgazdálkodás összefüggései a Tápió mentén
legelő aránya 2:1 (Tápiógyörgye). Itt a takarmányszükséglet egy részét már a múlt század végén is a szántóföldön termelték meg. Üjszászon a legelő részesedése a határból kiugróan magas, majdnem a szántóföld fele. Pándon, Úriban a legelő és kaszáló együttesen sem adja ki a szántóföldnek az egyharmadát. Mindezek az adatok arra figyelmeztetnek, hogy még egy ilyen kis tájon belül is nagyon kell ügyelnünk az eltérésekre, a változatosságra. A Borovszky Samu szerkesztette Pest-Pílis-Solt-Kiskun Vármegye с monográfia adatai inkább arra alkalmasak, hogy a telkiállomány történeti alakulásait végigkísérjük. Megtudhatjuk pl., hogy az 1850-es—60-as években tagosították a határokat, ekkor történtek meg a legelőelkülönítések is, azaz ekkor vált külön a földesúri és a parasztbirtok. Az a kép, amelyet az emlékezet alapján rekonstruálhatunk, erre az időszakra vonatkozik. Legkorábban Pándon tagosították a határt, még 1846-ban, Szentmártonkátán 1847-ben, máshol erre az 1860-as években került ser. 7 Mindezek eredményeként századunkra, tehát az emlékezettel elérhető időre egy többszörösen osztódott, széttagolt határ képe áll előttünk, melyen mind a földművelés, mind az állattartás a hagyományos eljárások és gyakorlat szerint alakul. Erre elsősorban az önellátás a jellemző, az árutermelő jellege alig érvényesül. Elsősorban a jószág, a szarvasmarha az, amelyik piacra kerül, leginkább azért, hogy a család szűkre szabott kiadásait fedezze. Csak kevesen, elsősorban a 15—20 holdas nagyobb gazdák gondolhattak a gyarapodásra, az állat- és földszerzésre. A falvak népe a szegénység elől a városi — elsősorban a fővárosi — ipar felé menekült. A Szolnok—Űjszász—Budapesti vasútvonal megépültével tág lehetőség nyílott erre a vándorlásra. A többség azonban nem hagyta el a szülőfaluját, csupán munkavállalásra járt el, de megtartotta az otthoni gazdaságát,, amelyet a család otthon maradt tagjai, illetve szabad napjaiban ő maga is vitt. A vasút megépülésének a táj gazdasági életére volt még egy pezsdítő hatása: a főváros ellátása zöldséggel, gyümölccsel és tejtermékekkel. A gazdálkodás korábbi modelljét eléggé átalakította ez az új lehetőség. A tej haszon az állattartásnak — elsősorban a szarvasmarhatartásnak — adott újabb lökést, elősegítette a gyorsabban lezajló fajtaváltást: a magyar szürke marhát egykettőre a nagyobb tejhozamú magyartarkafajtákra cserélték át. Csak az igázásban maradt meg az ökör szerepe — itt is elsősorban az uradalmakban, illetve a nagyobb parasztgazdaságokban. A kisparaszti gazdaságok tejelő tehenet és igáslovat tartottak. Az itt elmondottakat az emlékezet is támogatja. FEUDALIZMUS KORI EMLÉKEK Ahogyan fentebb utaltunk rá, alig egy-két emberöltőnyi idő választja el a mai idős embereket az önálló parasztbirtok megteremtődésétől, a földesúrtól való elkülönüléstől. Jóllehet ez az aktus az 1850—60^as években végbement, de az emberi viszonyokban még évtizedekig megmaradtak, tovább hagyományozódtak. A gazdálkodás több területén, így a földrajzi nevekben, a határhasználati rendben, a társadalmi hierarchiában tovább is fellelhetők ezek a vonások. A következőkben a témánkkal összefüggő területekről hozunk fel néhány bizonyító példát. A jobbágytelek nagysága településenként ugyan némiképp eltért — ma 159
