Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ballon Tibor: A külterjes állattartás, a legelő- és rétgazdálkodás összefüggései a Tápió mentén

BELLON TIBOR {Györff

y István Nagykun Múzeum, Karcag) : A KÜLTERJES ÁLLATTARTÁS, A LEGELŐ- ÉS RÉTGAZDÁLKODÁS ÖSSZEFÜGGÉSEI A TÁPIÓ MENTÉN Magyarország tájföldrajza második kötete A tiszai Alföld a vidékünknek nevet adó folyóról azt írja, hogy „A több ágból eredő patak forráságai a felszín laza üledékanyagába széles völgyeket alakítottak. A Tápió-ágak az év túlnyomó részében alig vezetnek vizet, de néha, nagy esőzések alkalmával, több méteres árhullám vonul le rajtuk. A völgytalpakat ilyenkor teljes szélességben víz borítja, ahol az árhullám levonulása után a lejtőkről lemosott vastag iszap marad vissza. A települések ezért felhúzódnak a völgyeket kísérő lejtőkre."

1 A 20—40 km hosszan és mintegy hét kilométer szélesen elnyúló kis táj a Gödöllői-dombság egy részét, Farmostól pedig az alföldi síkságot foglalja magába.

2 A patakvölgy, illetve ártere az itt élőknek sokrétű hasznosítást tett lehetővé: rét- és legelőgazdálkodást, kohyhakerti művelést, valamint ide telepítették a kenderföldeket. Dolgozatunk arra szeretne választ adni, hogy egy ilyen, földrajzilag meghatározott kis táj életében, az emlékezettel elérhető időben hogyan tagozódott be a takarmánygazdálkodás, hogyan szolgálta az állattartást, s általában hogyan éltek a természet nyújtotta lehetőségekkel a dombok lábánál meghúzódó falvak lakói. Történeti, néprajzi és gazdaságtörténeti adatok az elmúlt száz év irodalmában csak gyéren fordulnak elő. Fényes Elek 1837-ben néhány településünkről szűkszavúan a következőket közli: Sülynék a szénája elég, Unnak a rétje kevés, de jó, Nagykáta legelőjét „sivatag homokbuczkás"-nak jellemzi, Tápiógyörgyének sok legelőjét emlegeti. Tápiószentmárton kevés, de jó legelőnek örülhet, Ság legelője is homokos. Űjszásznak „rétje igen sok, s legelője is bőven lévén" jól gazdálkodik, míg Farmosról azt tartja szükségesnek kiemelni, hogy nagy kiterjedésű sík határán „juhot felette számosan tart".

3 Az 1851-ben megjelent Geographiai szótárában Fényes konkrét adatokat sorol fel területünkről is: Farmoson 234 hold a kaszálórét, 1090 hold a legelő, amelyet a falu az urasággal közösen használ. Csak később következett be az elkülönülés, aminek a következtében a falu legelője egészen összezsugorodott. Tápiógyörgyén a rét és a kaszáló 726 hold, a legelő is ugyanennyi, a szántóterület viszont 1452 hold! Tehát a határuknak csak a felét szántják, a másik fele teljes mértékben az állattenyésztést szolgálja. Innen eredeztethető ennek a falunak a napjainkig tartó jeles állattenyésztő hírneve. Üjszászon az úrbéres föld csak 286 hold, míg a rét 110, a legelő 552 hold.

4 Galgóczi Károly négy évvel később, 1855-ben vizsgált területünkről ezt írja: „Pest Solt megyében Abonyban főkép csak jobb gazdák tartanak ökrö157