Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Dinnyés István: A táj- és a természet hasznosítása a régészeti leletek alapján

feltárul a táj emberi településeinek rendszere, a településtörténet közel hiánytalan képe.

11 Munkánkban csak érintőlegesen, illetve néhány konkrét kérdés kapcsán foglalkozunk a Tápió mentén élt népek történetével. Nem tárgyaljuk ezt részletesebben, mert „Pest megye műemlékei" I. kötetében (Bp., 1958. Főszerk. Dercsényi D.) megtette már Patay Pál és Soproni Sándor, akik a magyar honfoglalás korral bezáróan tekintették át a megye történetét és régészeti leleteit, Makkai László pedig a középkori forrásokat dolgozta fel. Tanulmányaikra,, külön hivatkozás nélkül is, állandóan támaszkodunk. A Tápió-vidék régészeti leleteiből csupán két, nagyobb témacsoporthoz (település-ház-„háziipar"; gazdálkodás) sorolható részt tekintjük át. Más, nem kevésbé fontos leletanyag bemutatása (kereskedelem, viselet, temetkezés, művészet—hitvilág—vallás) túllép feladatunkon. A „háziipar" emlékeinek áttekintéséből kizárjuk az egykori népek életében fontos szerepet betöltő, a régészeti kutatásban pedig kiemelt jelentőségű agyagművesség emlékeit. E nagyszámú és változatos leletanyag — akár vázlatos — feldolgozása inkább önálló tanulmányt igényel. I. A TÁPIÓ MENTE TELEPÜLÉSEIRŐL A Tápiók vidéke geológiailag fiatal terület. Kialakulása olyan korszakban játszódott le, mikor már szinte biztosan számolhatunk az emberi jelenléttel ezen a vidéken is. Az őskőkor utolsó szakaszában (kb. i. e. 20 000—8000) kelet-európai eredetű vadásztörzsek (keleti gravetti kultúra) élhettek e tájon. Az átmeneti kőkorban (kb. i. e. 8000—5000) fokozatosan a maihoz hasonló természeti viszonyok alakultak ki, az éghajlat lassú felmelegedése eredményeként. E korszak Kárpát-medencei leletei alig ismertek. így a Tápió-vidék továbbra is zsákmányoló életmódot folytató lakosságáról legfeljebb feltehetjük, hogy az előző korszak vadásznépeinek leszármazottja volt.

12 Bár jogosan számolhatunk a Tápió-vidék késő őskőkori és átmeneti kőkori lakottságával, régészeti leletet mégsem ismerünk e korszakokból. Magyarázatul kínálkozik, hogy ez az időszak még a táj kialakulásának időszaka, ezért régészeti leleteinek felbukkanása inkább nagyobb mélységből, mintsem felszínhez közeli rétegekből várható. A Tápió-vidéken, az ember megtelepedését bizonyító, legkorábbi leleteket az újkőkorból, annak középső szakaszából (í. e. 4500—4000) ismerjük. E korra a Kárpát-medencében már lezajlott a „neolitikus forradalom", a zsákmányoló életmódról az élelemtermelésre (növénytermesztés és állattenyésztés) való áttérés. Az újfajta tudást a dél-balkáni eredetű Kőrös kultúra népe hozta el, megtelepedve az Alföld DK—D-i részén. Tőlük tanulták el a szomszédos vadásznépek az új életmódot, az új, technikai ismereteket: a kő csiszolását, fúrását, a szövés-fonást, az égetett agyagedények és más agyagtárgyak készítését. Az Alföld mezolitikus eredetű lakossága a Kőrös kultúra népétől több újítást átvevő, sajátos helyi műveltséget, az alföldi vonaldíszes kerámia kultúráját (AVK) alakította ki. A Dunántúl népessége az élelemtermelésnek csak néhány, alapvető ismeretét vette át a technikai újítások mellett, s vált egy széles, közép-európai kul14