Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Kocsis Gyula: A Tápió-vidék településtörténete a XII. századtól

pedig a község hosszú ideig tartó néptelensége miatt. A XVIII. század végi tápiószentmártoni tanyák egy része a 3 nyomásban művelt szántóföldek között elszórtan, kisebb csoportokban helyezkedett el.

79 Többségük viszont nem a község saját határában, hanem a szintén szomszédos Sőreg pusztát átszelő utak mentén sorba rendeződve a kaszálók és legelők közelében volt található. Sőreg a XVII—

XIX. század folyamán a Keglevich család tulajdonában volt, tőlük bérelhették a szentmártoniak a puszta egy részét, amelyen a tanyákat is felépítették. A XIX. század első felének folyamán végrehajtott határrendezés következtében Tápiószentmártonban a jobbágy tanyák megszűnték, helyettük földesúri majorok létesültek ezen a területen a második katonai felmérés térképlapjai szerint. A sőregi pusztán volt tanyák bérletéből is kieshettek a szentmártoniak, mert a XIX. század közepén túlnyomórészt ceglédi gazdák béreltek itt dohánynak való földeket.

80 (Lásd 20. sz. fotó.) A feudális korban a többi Tápió menti 'község határában is kettő-, illetve később a kornak vége felé háromfordulós rendszerben művelték a szántókat. A háromnyomásos rendszer a kiterjedt majorsági földekkel, a közepes kiterjedésű határokkal együtt hatva meggátolta a tanyarendszer feudális kori kialakulását. Vidékünkön csak a jobbágyfelszabadítás, az úrbéri elkülönözés, az ezzel együtt járó tagosítás, illetve a 'közlegelők nagy részének kiosztása teremtette meg a tanyásgazdálkodás lehetőségét. Elsőként, még a jobbágyfelszabadítást megelőzve a nagykátaiak kötötték még az úrbéri egyezséget a Keglevich családdal 1839-ben. Ekkor a földesurakétól elkülönített legelőket közös használatban, a kaszálót továbbra is újraosztás alatt hagyták, de a szántókat egy tagban mérették ki a jobbágyok. Ezért írhatta Galgóczy 1877-ben, hogy a szántókon tanyásgazdálkodást folytatnak.

81 A magyarországi feudalizmus utolsó évtizedében készült nagykátai úrbéri egyezség tanyásodást elősegítő intézkedése jelezte a kapitalizmus kori településfejlődés fő irányát a Tápió-vidék délkeleti részén. A vidék többi községében az 1853. évi úrbéri pátens nyomán az 1850-es évek végére zajlott le az úrbéri viszonyok felszámolása a volt jobbágyok és a földesurak földjeinek elkülönítése, több községben a részleges tagosítás is. A kialakult új viszonyok között három község (Farmps, Györgye, Szele) választotta a tanyásgazdálkodás útját. A volt farmosi jobbágyok a Rekettyésben, a Bika-ér környékén és a sőregi—nagykátai határ közelében kapták meg járandóságukat, itt épültek az első tanyák. Tápió szélér öl azt írta Galgóczy, hogy határát számos kisebb-nagyobb major lepi.

82 Ezek nagy része a közbirtokos nemesek úri majorsága volt, de Birincselcen, Kis félegyházán és Külsőmezőn paraszti tanyák is voltak. Györgyén az első tanyák a Vámos széki, Pap széki, Varrók széki, Homoki dűlőkben és az Urbáriumban épültek. Esetleg a tápióbicskei Erdővölgyben az 1880-as években készült térképen megfigyelhető tanyák is közvetlenül az úrbérrendezés ut'án épülhettek. A tanyásodásnak ez az 1840—70 között lezajlott első nagyobb hulláma az egykori telkes jobbágyok szántóföldi járandóságán jelent meg. A tanyára kitelepült gazdák túlnyomórészt gabonatermelést és állattenyésztést folytattak, tehát gazdálkodásuk korábbi módja, szerkezete nem változott meg lényegesen, csak lakóhelyük és ezzel együtt a mezőgazdasági kisüzem központja került ki a község belterületéről a határba. A környéken a györgyei gazdák állattenyésztése volt a leghíresebb, ez jelentette a legfontosabb jövedelemforrást. A farmosi gazdáknak a Haj ta nádasaiban termett nád és gyékény, az erekben, tavakban fogható hal nyújtott kiegészítő jövedelmet, a szegényeknek pedig megélhetési forrást. (A tanyásodás első hullámának végére kialakult művelésiág-megoszlást 131