Sápi Vilmos szerk.: Vác története II. (Studia Comitatensia 14. Szentendre, 1983)
Annak, hogy a váci határ tagosítása és elkülönítése a jobbágyfelszabadítás után 20 évvel sem fejeződött be, még egy hosszadalmas, a két városi hatóság ellentétes érdekeit is felszínre hozó faizási per volt a következménye. Különösen égető kérdés volt ez a túlnyomó többségében szőlővel rendelkező váci lakosak számára, hiszen a szőlőkaró beszerzése valamennyiük érdeke volt. A jobbágyterhek eltörlésekor — annyi más helységhez hasonlóan — a váciak is úgy vélekedtek, hogy egyéb úrbéres kötelezettségeikkel együtt megszűnt a faizás ellenében teljesített viszontszolgálatuk is. A faizásra kijelölt területet 7 /e arányban használó Püspökvác szüntette be elsőként — valójában törvénytelenül — fizetési kötelezettségét. A püspöki uradalom jószágigazgatója feljelentésével indul meg az éveken át egyre bonyolódó huzavona. b) Az úrbéri pátens szerinti rendezés A püspökség és a fennhatósága alá tartozó városi hatóság küzdelmébe — az utóbbi ellen hozott elmarasztaló ítélet után — bekapcsolódik Káptalanvác is, hiszen a püspökség a káptalaniaktól sem fogadja már el az Ve rész faizási jogért fizetni kívánt évi egy aranyat. A káptalaniaknak kénytelen-kelletlen osztoznia kellett a szomszéd város sorsában. 221 A káptalaniak helytelenítik a szomszéd város őket is sújtó eljárását, mert: „ ... Püspök-Vácz város semmit sem akar tudni a faizással összekötött törvényes földesúri tartozásról, és így nincs az az ügyvéd, a' ki néki a' fajzási haszonvételt kivívja". 222 A káptalani város ügyvédje birtokháborítás címén eljárást indít saját városa nevében a püspöki uradalom ellen. A Pesti Kerületi Főtörvényszék — miközben a püspöki várost az évi 631 forint megfizetésére kötelezi — a káptalani város számára kedvező döntést hoz. A püspökség köteles az 1852. évre megtagadott fát kiszolgáltatni és a perköltségeket is kifizetni. 223 Néhány hónap huzavona után 1853. november 4-én megtörténik a faizásra szolgáló erdőrész kijelölése, de egy héten belül a pervesztes püspökváci tanács óvást nyújt be a járásbírósághoz, miszerint: amennyiben a káptalaniak az ő esetlegesen megvalósuló faizási jogukat megsértenék — minden felelősség a püspöki uradalmat terheli. Végül, bár az uradalmi intézőség kijelöli a püspökrésziek faizási helyét is, tovább akadályozzák a faizási per abszolút nyertesének a káptalaniaknak joguk realizálását. Végül 1854. november 15-én születik meg az egyezség, de még évek múltán is állandó viták forrása volt a két részre osztott város és az egyházi uradalmak változó érdekeinek függvényében. Minkét város ismét szívós küzdelmet folytatott a szabad bormérés jogáért. Az uradalmak a háromévenként megújított haszonvételi szerződések mellett féléves szabad bormérést engedtek. 224 Püspökvácon a két fél esztendőbeli kocsmán kívül másik kettőben (Aranyhordó és sörház) egész évben, egy helyen a négy országos vásár idején bor- és pálinkamérést engedtek. A borfogyasztási adó bevezetésekor a városok azonnal kísérletet tesznek annak haszonbérletére. Evégből borösszeírást hajtanak végre és mindkét város kocsmabérlőit számba véve összeírják az azok által 8 hónap alatt eladni kívánt bormennyiséget. A 12 kocsmabérlő ez idő alatt 3305 akó bor eladásáért akónként 2 pengőt ajánl adóra. Az összesen megajánlott 4610 pengőből egyedül a püspöki uradalomra 1400 akó fejében 2800 pengő esik. 225 A kamarai elnökkel való hosszas alkudozás után (felemlítve a két város 86 693 pengő követelését is 323
