Sápi Vilmos szerk.: Vác története II. (Studia Comitatensia 14. Szentendre, 1983)

Passauba (kerültek, ahonnét ismét Linzbe szállították őket. A hatóságok, mint igazolt magánvagyon* «kezelték, ezért megmentették a fosztogatástól és végül is a 'kilenc vagont megtöltő rakományt 1947. május 30-án indították el Linzből, ahonnét június 3-án érkezett meg Budapestre. A gyárban, a hadiesemények után, a megmaradt jó gépekkel beindult a termelés — hiszen az itt dolgozók 19444>en nagyrészt a régi gépeket szerelték le és szállították el — jelentős, 436 főnyi munkással. Szovjet nyersanyagból, szovjet részre folyt a munka. A munkásoknak munkabérként adott élelmiszer mellett még 224 955 pengőt fizettek ki. A volt tulajdonos — Gönczi mérnök — 1945 nyarán vette át a termelés irányítását. Ugyancsak ebben az időben, június l-ig működtette a szovjet 'katonai hatóság a Neumann és Társa cég Szövőgyárat (jelenleg a Magyar Selyemipari Vállalat Váci Bélésszövő Gyára). Itt a termelés már 1944. december 8-án megkezdődött, illetve folytatódott — természetesen itt is kevesebb géppel, szerszámmal és rossz munkakörülmények között. A szovjet katonai hatóságok üzemeltetése után a gyár 11 napig állt. Június 11-én, az Elhagyott Javak Kormánybizottsága 46 szövőszékkel és 66 dolgozóval kezdte meg újra a termelést. Ugyancsak május végén adták át tulajdonosának a Salzman Rt.-ot (jelenleg a Pamutfonóipari Vállalat Finompamutfonó és Cérnagyára). A könynyűipari üzemek közül a Váci Fonógyár (jelenleg a Gyapjúmosó és Szövőgyár váci gyáregysége) szenvedte a legkevesebb kárt. A felszabadulás után két nappal már dolgoztak a szövőszékek. Ez az üzem is a szovjet katonai parancsnokságnak termelt, így a dolgozók ellátását, fizetését, nyersanyag- és üzemanyagszükségletét itt is, hasonlóan a többi üzemhez, a katonai parancsnokság biztosította. Nagy veszteség érte a város egyik régi üzemét a KODAK Ltd-t: 1944 novemberében indították útnak a gyárból a gyártáshoz szükséges üstöket és a nyersanyagkészletet, felfelé a Dunán. Az egyik uszálycsoportot Linznél, a másikat Passaunál tartóztatta fel az angol hadsereg, amelyeket lefoglalt, aztán hadizsákmányként elárverezett. A másik súlyos csapás december 5-én érte a gyárat: angolszász repülőgépek bombaszőnyeget terítettek a város déli üzemi negyedére. Negyvenkilenc bambából 19 találta el az üzemet, öt ember halt meg. Tetemes volt az anyagi kár is: megsemmisült a brómemulzió-főző jelentős része és a papíröntő melletti gazfényemulzió, a központi hűtőkondenzátor; valamint találat érte a csőalagutat is. Az anyagi kár meghaladta a 4 millió pengőt. A termelés teljesen megbénult. A gyárba 1945 szeptemberében jutott el a hír, hogy megtalálták a gyár gépeinek, nyersanyagaiinak és késztermékeinek jelentős részét Németországban és Csehszlovákiában. Így a felszabadulás első évfordulójára sikerült annyira helyreállítani az üzemet, hogy megkezdődhetett volna — természetesen csökkentett kapacitással — a termelés. Ehhez azonban nem járultak hozzá a gyár anyavállalatának vezetői. 1946 tavaszán — az Iparügyi Minisztérium hozzájárulásával — felszámolták a gyárat, a munkásoknak végkielégítést fizettek és csak az igazgatót, a főgépészt, a főpénztárost és nyolc őrt alkalmaztak. A KODAK Ltd. vezetői a gyár eladásáról tárgyaltak. Egy évig húzódtak a tárgyalások, míg végül 1947. június 30-án a Magyar Általános Hitelbank 12 ezer font sterlingnek megfelelő forintért, továbbá 616 ezer forintért — az automata keskenyfilm-előhívó kivételével — megvásárolta. A helyreállítási munkák, a háborús nyomok eltüntetése valójában ekkor kezdődött: a gyártást előkészítő kísérlet a felépített új épületrészekben, több munkateremben és természetesen a laboratóriumban. Megkezdődött a munka a gépházakban és a régi szakemberek vezetésével, hamarosan dolgozott a 505