Sápi Vilmos szerk.: Vác története II. (Studia Comitatensia 14. Szentendre, 1983)

dolgozhassanak a fegyintézet tatarozásán, ne kényszerüljenek arra, hogy mint fegyencek dolgozzanak ott."

101 1937 nyarán a MÉMOSZ-központ újabb felmérést kér vidéki alapszervezeteitől, hiszen a legkisebb béreket megállapító bizottságok létrehozása után két évvel még csak a munkások 15%-ának rendezték a bérét, és csupán 18%-ának biztosították törvényesen a 8 órás munkaidőt. 1937 második felétől ismét gazdasági válság tünetei figyelhetők meg, augusztus végén és szeptember elején kb. 20 000 szak- és segédmunkás állt munka nélkül, számuk az elkövetkező évek az építőipari konjunktúra hanyatlásával még tovább nőtt. A MÉMOSZ-központ számára készített Vác és környékéről szóló jelentés szerint a városban 251 szakmunkás és 75 segédmunkás állt a hatóságok által is elismerten munka nélkül. A helybeli munkaerő foglalkoztatását is elősegítendő váci javaslat: a lakóhelyétől távol munkát vállalóknak 10%-os bérpótlékot adjanak, vagy fizessék kéthetente haza- és visszautazásukat. Az egy év alatt bekövetkezett 8—12%-os élelmiszer-áremelés miatt ugyanolyan arányú béremelést is követelnek. Az egyik legnagyobb gazdasági akcióra 1937. szeptember 16-án került sor, mikor egyes adatok szerint 15 000 építőmunkás 24 órás sztrájkja adott nagyobb nyomatékot köve telesüknek.

102 A Népszavában meghirdetett sztrájk váci eseményeiről Béri-Kovács Győző váci tanítójelölt tudósítja a Népszavát. A városban délelőtt még dolgoztak, a riport szerint a megkérdezett építőmunkás a munkabeszüntetésről csak a Budapestről hazajövő társaitól értesült, akkor szolidaritásból abbahagyta a munkát.

103 1938 áprilisában a vasasszakszervezet indított sikeres akciót a Budinszkyné—Bodenlosz Vasöntöde és Radiátorgyárban, ahol a munkások féle beszüntette a munkát. A nagyarányú munkanélküliség és a sztrájkmozgalmak letörésére alakult nemzeti munkavédelmi alakulatok ténykedése egyaránt a mozgalmi élet visszaesésére vezettek. A korszak egyik — legjelentősebb, tömegeket megmozgató munkabeszüntetése volt a MÁV 513 váci pályamunkásának sztrájkja. A 4 fillér órabér-emelésre nem szervezetten küzdő munkások közül csak 54 lépett ki, mikor a munkaadók ígéretüket nem teljesítették, a többiek felvették a munkát.

104 1940 januárjában az egyetlen szervezett váci nyomda, a Pestvidéki és a „legrosszabb hírű", az egyházi kézen levő, főként szerzeteseket foglalkoztató Kapisztrán nyomda harcba keveredik a városi megrendelésért. A Pestvidéki Nyomda érdekében Bénik Gyula — aki egyben az SZDP vezetőségi tagja — a központhoz fellebbez a szervezett munkásság érdekében. Az egyházi nyomda az összes számára fenntartott egyházi megrendelésen felül olcsóbb ajánlatával még a 'munkásokat tisztességesen fizető, más nyomdákat tönkre akarja tenni. A központ közbenjárása eredményeként a Kapisztrán nyomda négy fizetett alkalmazottja is megkapja a bérminimumot.

105 A szakszervezti vezetők a háború kitörése után a védekező taktika módszerét követték. A szakszervezetek taglétszámának 1937-ben megkezdődött csökkenése tovább folytatódik: „a tagság egy része kiábrándulva a párt és a Szaktanács óvatosan mérlegelő taktikájából — a nyilasok harsány, radikális hangvételű, gyökeres és gyors rendcsinálást ígérő szólamaira hallgatott".

106 A jobboldali szervezkedés — melynek hagyományai az egyházi reakció 450