Sápi Vilmos szerk.: Vác története II. (Studia Comitatensia 14. Szentendre, 1983)

gyár többször korszerűsített, fejlesztett, 1930-ban létszáma közel háromszorosa volt már a kezdetinek.

60 Több tényező eredményeként azonban — pl. a gyár költségeinek megtérülési idejét irreálisan szabták meg, amely természetesen nem maradt hatástalan a bérgazdálkodásra — az üzem távol maradt attól, hogy olyan munkakörülményeket teremtsen, amelyek előnyös értelemben különböztek volna a Vác iparában tapasztalhatóaktól, amennyiben pedig azokkal nem voltak azonosak, az a gyár munkásainak hátrányára történt. A munkaidő reggel 8 órától este fél 6-ig tartott, fizetetten ebédszünettel. A munkaés technológiai fegyelem megszegőit szigorúan büntették — átmeneti, illetve végleges elbocsátással. Bár a gyár távolról sem teremtett modernnek nevezhető munkakörülményeket, termelését tekintve Vác legkorszerűbb ipari vállalkozása volt — 1939. szeptemberben már 800 ezer m

2 fotópapírt gyártott.

61 A negyvenes évek elején a gyár hadiüzem lett, termelése és munkavállalóinak száma tovább nőtt, a háborús események azonban szinte alig felbecsülhető károkat okoztak: a gyár egy részét leszerelték és elszállították, magát a gyártelepet pedig 1944 decemberében megsemmisítő légitámadás érte.

62 A Váci Ecetgyár Rt., amelyet 1921-ben hoztak létre, különösebb jelentőségre nem tett szert — munkáslétszáma nem érte el a 20 főt, alaptőkéje mindössze 60 ezer pengőre rúgott, amely 1200 db, egyenként 50 pengős névértékű részvényre oszlott.

63 Nagy tervekkel indult Vácott a Globe Textilművek Rt. — a várostól nyert támogatást lakóépületek kialakításával tervezte viszonozni. Mindezt azonban megakadályozta a gazdasági világválság : a Textilműveket megvásárolta a Váci Első Magyar Szövő és Kötőárugyár, majd a gyárépületet továbbadta 1935-ben egy csehszlovák érdekeltségnek, amely a gyártelepen bélésszövő üzemet létesített.

64 Többször is a szokásostól nagyobb mértékű támogatást kapott a várostól a Váci Fonógyár Rt. — a várost elhatározásában munkaalkalmak teremtésének igénye motiválta. 1927-ben a város közéd 4 ezer négyszögölt engedett át ingatlanaiból a vállalkozás céljaira, a terület 5

/6-át ellenszolgáltatás nélkül. Tíz évvel később ismét 1148 négyszögöl átadására került sor, rendkívül jutányos áron: négyszögölenként 7 pengőért:

65 1928 végén meglehetősen szerény alaptőkével, 400 ezer pengővel — ezt 4 ezer darab, 100 pengős névértékű részvény kibocsátásával hozták létre — induló vállalkozás kezdetben alig haladta meg egy családi kezdeményezés kereteit.

66 A gyár fejlődése azonban a város támogatása és a különböző adókedvezmények ellenére is eléggé vontatott, egyenlőtlen ütemű volt, ami megmutatkozott a munkavállalók számában is. A gyár indulásakor teljesítette ugyan azt a kötelezettségét, hogy száz munkaalkalmat teremt — 1931-ben az üzemben 114 személy dolgozott (nem számítva a kereskedelmi és műszaki tisztviselőket) —, azt azonban, hogy munkásainak számát 150-re emeli, csupán a 40-es évek elején érte el.

67 A gyár termelése különben 1939-ben érte el tetőpontját, ettől azt egy hosszan elnyúló leszálló ágú görbe határozta meg.

68 Az 1933-ban alapított, gyapot feldolgozását végző Salzman és Társa Rt. Fonógyár a város legmodernebb textilipari vállalkozása volt. A 20 fonó, a 23 kártoló-, fésűs és nyújtógépekkel termelő üzem a harmincas évek végén mintegy 120 főt alkalmazott. Az üzem racionalitásaira jellemző volt, hogy a nem közvetlen termelő munkát mindössze 3 tisztviselő végezte.

69 A város „nehéziparát", ha nem is kizárólag, de szinte elsődlegesen a Budinszky—Bodenlosz Vasöntöde és Radiátorgyár képviselte, amely még az első 443