Sápi Vilmos szerk.: Vác története II. (Studia Comitatensia 14. Szentendre, 1983)

zásban Vácott az ellenforradalmi időszak magyar iparfejlődését leginkább jellemző irányzatainaik újrafogalmazását adták. Az előzmények persze — utalunk itt az 1775-ben alapított Váci Nyomdára, a 110 évvel később létesített Magyar Szövő és Kötőgyár Rt.-re, az 1891-től termelő Horganyhengermű Rt.-re — bár maguk is alakítólag, de nem meghatározólag — formálták a fejlődés több összetevőjét, amelynek lényegét a kisipar abszolút uralkodó jellege adta. A korszak első statisztikai felvételei 1920-ból ezt egyértelműen bizonyítják: a 942 önállónak tekinthető vállalkozásból 62

S segéd nélkül működött, 317 nem alkalmazott 20 segédnél többet, amelyek pedig 20-nál több munkavállalóval bírtak — azoknak száma mindössze 7 volt. E hét vállalkozásból azonban háromnál az alkalmazott segédek száma nem érte el a 30-at: az Áramfejlesztőben, a Bútorgyárban és a Szerszámárugyárban, a 100-as létszámot mindössze a Magyar Szövő és Kötöttárugyár Rt. lépte túl.

38 E kép a harmincas években alig mutatott változást: a segéd nélküli vállalkozások száma 482-re csökkent ugyan, a 20-nál kevesebb segédet foglalkoztatók száma alig változott — ekkor 330 volt, azoknak a száma pedig változatlanul 7 maradt, amelyek 20-nál több segédet alkalmaztak.

39 Hasonló eredményhez juthatunk a Váci Ipartestület lajtsromaiból is: a város iparát alapvetően a kisipar határozta meg, ezt a konjunkturális hullámhegyek iparfejlesztő tevékenysége is csupán ellentmondásosan vonhatta kétségbe. Az ipartestületbe felvettek jegyzékei arról tanúskodnak, hogy a kisiparosok között a legnagyobb ipari szakot a cipészek alkották, őket pedig — nem számítva a kiskereskedőket — a kőművesek és szabók követték.

40 Ami a szorosabb értelemben vett munkásság számarányát illeti — a statisztikák nemcsak szociológiai, de szociográfiai következtetésekre is csak rendkívül áttételesen tűnnek alkalmasnak. Az 1920-as felvétel Vác lakosainak számát 19 395-ben jelölte meg, amelynek felét az „ipari dolgozók" tették ki — szám szerint 9533-at. Ez a szám azonban magában foglalja az önálló, segéd nélkül tevékenykedő kisiparosokat is, így tulajdonképpen az iparban foglalkoztatott kereskedők abszolút száma vihet közelebb egy modernebb szempontnak is megfelelő adatszerűséghez. Ezt a következő számok fejezik ki: 1920-ban Vácott az iparban foglalkoztatott kereső férfiak száma 2267, a nőké pedig 601 volt. Ez 1930-ra így módosult: 2930, illetve 944 41 Azonban ezek az abszolút számok is rendkívül heterogén jellegűek: egyaránt 'magúkban foglalják a kisiparosoknál alkalmazott és segédeket és a nagyobbaknak tekinthető gyárak munkavállalóit. Fontos, de nem meghatározó szerepet játszott Vác iparának alakulásában a még 1886-ban létrejött ipartestület, amelynek illetékessége a városra és annak nem is csupán közvetlen környékére terjedt ki. (Illetékességet gyakorolt az ipartestület a városon kívül Felsőgödön, Kisnémedin, örszentmiklóson, Püspökszilágyon, Gödön, Vácdukán, Váchartyánon éö Vácrátóton.) Bár hatósági körébe tartozott az ugyancsak ipartestületi tagsággal bíró nagyobb üzemek ellenőrzése és felügyelete is, az ipartestület ezt a jogkörét a tagjainak döntő többségét alkotó kisiparosoknál érvényesíthette elsődlegesen.

42 Tagjainak száma 1920-han 764 volt, amelyben az iparosok alkották a többséget a kereskedőkkel szemben. A korszak végére e szám nem módosult lényegesen — 1942-ben az ipartestületnek összesen 839 tagja volt.

43 Fontosabb viszont annak hangsúlyozása, hogy az ipartestület — különösen a háborús viszonyok között — működését nem tudta a korábbiaknak megfelelően folytatni. Különösen élessé vált ez olyan esetekben, amikor a munkaadó pozíciójába — ha nem is tulajdonosi értelemben — katonai parancsnok került. Példázhatja az ipartes-