Sápi Vilmos szerk.: Vác története II. (Studia Comitatensia 14. Szentendre, 1983)

ték lapjaikat. 1905-től napilapként jelent meg a Népszava, a különféle szakszervezeti lapok példányszáma pedig elérte a 140 000-et. A Wekerle-kormány felismerte a fellendülő munkás- és parasztmozgalmakban rejlő veszélyt, a legdrasztikusabb eszközökkel igyekezett a mozgalmakat megsemmisíteni. A terror átmenetileg eredményre vezetett. 1907-től a munkásmozgalom gyengülésével kell számolnunk. Ehhez hozzájárult az 1905-ös, 1907-es oroszországi forradalom bukása, az 1906-ban kezdődő gazdasági konjunktúra s a korábbi kormányzati válság reakciós megoldása. Míg 1906-ban 652 sztrájkban 60 000, addig 1907-ben 488 sztrájkban 45 000 ember vett részt. A sztrájkolok száma tovább csökkent, és 1909-re már a 14 ezapett sem érte el. Fokozódott a szervezetek üldözése is. Az 1906-os 130 000 főnyi taglétszám 1909-re 85 000-re apadt. Felfüggesztették a Vas- és Fémmunkás Szövetség, a Famunkás Szövetség budapesti asztalos szakosztályának, az Építőmunkás Szövetség budapesti kőműves-szakosztályának, a fuvarozó munkások szövetsége budapesti szervezetének működését. Emellett megindult a Földmunkásszövetség elleni támadás. A Szövetség 1906-ban kb. 50 000 főt számlált, 1907-re a tagok száma 12 000-re, 1909-re pedig 1500-ra csökkent

119 A kormány terrorjával szemben az MSZDP megpróbálta felvenni a harcot. Követelték a szervezkedési, gyülekezési, egyesülési jogot, s a munkássajtó szabadságát. Követeléseik homlokterében most is az általános és titkos választójog állt. 1907. október 10-én a „vörös csütörtökön" 200 000 munkás szüntette be a munkát. A parlament elé vonuló tömeg követelte a Szociáldemokrata Párt követeléseinek teljesítését. A „vörös csütörtök" követeléseinek támogatására Vácon is népgyűlést tartottak több száz munkás részvételével. Ezt követően a polgármester az 1907-es költségvetés előterjesztése előtt arról számolt be a képviselő-testületnek, hogy „... a legsürgősebb és tovább már halasztást nem tűrő teendő, a városra folyton súlyosabb teherként nehezedő szegény ügy, — ... s a rendőrkapitányi hivatal átszervezése és a rendőri létszám gyarapítása".

120 A két kérdés egymás melletti említése természetesen nem véletlen, hisz a szegénykérdés megoldatlansága szükségszerűen növeli a rendőri teendőket. A szegényügy radikális rendezésére természetesen nem kerülhetett sor. hisz e kérdésben megnyugtató megoldást alapvető társadalmi változások eredményezhettek volna. Az ún. jótékony egyletek támogató akciói, a város alkalmankénti segélye, 'a koldulási engedélyek kiadása és az ingyenkonyhák létesítése csak enyhíteni tudta, de megoldani nem ezt a kérdést. Különösen nehéz volt a munkából kiöregedtek, a sokgyermekes családok, valamint a kiskorú árvák helyzete. Mint a mezőgazdasággal foglalkozó fejezetben már említettük a század elejére a kisparaszti gazdaságok nagy része tönkrement, s az iparban keresett megélhetést. A növekvő munkaerő-kínálat fokozott kizsákmányolást tett lehetővé. A gyárakban a legminimálisabb szociális, egészségügyi ellátást sem biztosították. Mint már utaltunk rá, a betegsegélyezés és a baleset-biztosítás még az 1900-as években sem volt általános. Az 1900-tól állami felügyelet alá került váci betegsegélyző pénztár autonómiájának elvesztése után a díjak állandó emelkedése ellenére is annyira csődbe jutott, hogy az orvosok megtagadták a beteg ellátását, a gyógyszerészek pedig a gyógyszerek kiadását. A munkáltatók még 1913-ban is kérvényt küldtek a kereskedelemügyi miniszterhez, amelyben kérték, hogy mentesítse őket a munkásbiztosítási kötelezettség alól.

121 Az átlagosnál is rosszabb körülmények között dolgoztak Vác két legna362