Sápi Vilmos szerk.: Vác története I. (Studia Comitatensia 13. Szentendre, 1983)

középbirtok, hogy birtokközpontjuk itt volt, a jobbágyok terményjáradékát ide szállították és ez nyilván piacul is szolgált számukra. Arra nincs adatunk, hogy a két egyházi birtokos szőlőket, kerteket leszámítva, majorsággal rendelkezett volna a városban, ahogy arra sem, hogy a polgárok munka járadékkal tartoztak volna a földesúrnak. Középkori városaink és mezővárosaink mezőgazdaságára elsősorban a szőlőmüvelés a jellemző. A szőlő gondosabb munkát, nagyobb szakértelmet igényelt és ez hozzájárult ahhoz, hogy birtoklása kevésbé volt kötött, mint a szántóföldeké. Nem is számították a jobbágytelki állományhoz, és ha a szőlőbirtokos tartozott is járadékkal a földesúrnak (kilenced, csöböradó stb.): a szőlőt gyakorlatilag szabadon adhatta, vehette. Az árutermelés fejlődése szempontjából nagy jelentősége volt a bortermelésnek, hiszen amennyiben a talaj arra alkalmas volt, a jobbágy szőlőt termelt és az eladott bor árából fedezte gabonaszükségletét.

52 Vác és környékének dombjait szőlők borították, különösen a Naszály déli lejtőit. A Vác környéki szőlőhegyekről sajnos csak török kori adatok maradtak.

53 Közülük egyedül a Henmány, amely Váctól északra terült el, fordul elő középkori oklevélben Herniannsgrundt, azaz Herman telke formájában.

54 Hogy az a Bakos nevű szőlő, amelyet Dékán Péter váci polgár 1457-ben a pilisi Kékes nevű pálos kolostornak adományozott és amely a Pincevölgy nevű helyen terült el, Vácott volt-e vagy másutt, sajnos nem tudjuk. Az elnevezés alapján arra lehetne következtetni, hogy nemcsak a városban voltak borospincék, hanem valahol a szőlőhegyek között is.

55 Ismerjük végül a Wocenbergk (Váci hegy) nevű szőlőhegyet, ahol egy Kyrcherbaumné nevű asszony 50 forintért zálogba adott egy szőlőt Wolfgang Brunner bécsi polgárnak.

56 Idegenek közül különösen a selmecbányaiak törekedtek váci szőlő szerzésére, így pl. szőlőbirtokos volt a váci határban a Selmecbányái tanács, valamint Hunedl János nevű selmeci mészáros is vásárolt 40 forintért egy szőlőt városunkban.

57 A szőlőbirtok valószínűleg más városokhoz hasonlóan megoszlott a polgárság között, mind a gazdag kereskedők, mind a szegényebb kézművesek is szereztek szőlőket. Ezek megmunkálásában a középkori bérmunkások, a kapások vettek részt, a város legszegényebb lakosai. Sajnos, Vác esetében adataink hiányoznak rájuk, ennek ellenére feltételezhetjük, hogy ilyenek itt is voltak.

58 Már fent tettünk említést szántóföldekről, rétekről, kertekről és halastavakról. Szántóföld a város szorosabb határában (nem számítván ide a szomszédos Naszály, Csörög, Cselőte, Kösd stb. falvakat) a jelek szerint nem sok lehetett és semmiképpen sem fedezte a város gabonaszükségletét. A környező mocsaras terület viszont rétként volt hasznosítható, míg a várost körülvevő kertgyűrűre egy török kori összeírás nyújt gazdag forrásanyagot.

59 A konyhakertek nagy számából és olykor tekintélyes nagyságából arra következtethetünk, hogy ezek nem csupán tulajdonosaik ellátását, hanem piaci értékesítés céljait is szolgálták és itt a váci helyi piacon kívül a fővárosi vagy a visegrádi és esztergomi piacra is gondolhatunk.

60 A város épület- és tűzifaszükségletét а Naszály menti erdők fedezték és hogy ez milyen fontos volt a város számára és milyen jövedelmet biztosított a földesúrnak, azt jól mutatja a püspök és a káptalan pere az erdő tulajdonjogáról.

61 A püspök nem csupán a feudális földesúrként őt illető járadékban részesült, hanem egyházmegyéje tizedeiből is. A középkorban ugyanis minden mezőgazdasági termék után egy tizedrész járt az egyháznak, amelyet a helyi plébánost illető csekély részesedést leszámítva teljes egészében a püspök kapott kézhez. Igaz, egyes falvak tizedét olykor átengedte káptalanának. Ilyenformán az egy-