Sápi Vilmos szerk.: Vác története I. (Studia Comitatensia 13. Szentendre, 1983)
házmegye évi mezőgazdasági termelésének egytizede, vagy amennyiben azokat bérbe adta, annak pénzbeli ellenértéke a püspöki székvárosban összpontosult. Amennyiben a tizedbérlő vagy tizedszedő helyi polgár volt, akkor bizonyára szintén a városi piacon bocsátotta áruba a tized fejében beszedett termékeket. 62 Vác esetében sajnos csak egy adatot idézhetünk, bár az sem érdektelen. A püspök és a káptalan között Kosdon kitört tizedszedési vitában a kosdiak kirabolták a püspöki tizedszedőt, egy Gáspár nevű váci magyar mészárost. 63 Ez a mészáros nyilván üzleti vállalkozóként bérelte a püspöki tizedet. 3. AZ IPAR A középkori váci kézművesség történetére elsősorban az ötvösség nyomja rá bélyegét. A legrégibb forrásaink őróluk maradtak meg. Adataink sora nem zárul le III. Ince idézett bullájával. Az Országos Széchényi Könyvtárban fennmaradt egy díszesen festett kódex, amely az ötvösök védőszentjének, Szent Eligiusnak miséjét tartalmazza és amelyet Vácott festett 1423-ban egy bizonyos János. Egy másik bejegyzés szerint ezt a Vácott a boldog emlékezetű (tehát néhai), János, a váci püspökség könyvfestője által írott könyvet 1424-ben szerezte meg Giesperger Henrik. Más bejegyzésekben azt olvassuk, hogy üljön össze az ötvöscéh az évi négy kántorböjt alkalmával és ekkor imádkozzanak az élő és meghalt céhtagokért, éspedig név szerint a céh alapítóiért. A karácsony előtti kántorböjtkor az ifjabb Giesperger Henrikről és feleségeiről, Dorottyáról és Erzsébetről, hamvazószerda után idősebb Giesperger Henrikről, feleségéről Katalinról, pünkösd után a chebi (Csehország) Ripstain Hansról ós rokonairól, Mihály-nap táján Nagl Gáspár ötvösről emlékezzenek meg. 64 A kódex nem árulja el, hogy melyik ötvöscéhről van szó, elvileg elképzelhető tehát, hogy a meghalt váci festő hagyatékából egy másik város éppen alakuló ötvösoéhe vásárolta meg. (Nyilván az idősebb Giesperger alapította a céhet fiával, Ripstainnel és Nagllal.) Mégis, éppúgy mint másutt is az irodalomban, 65 úgy véljük, hogy ezt a szertartáskönyvet a püspöki székváros német ötvösei szerezték meg saját maguk számára. A váci ötvösök vagyonára, valamint jó váci üzleti lehetőségekre abból is következtethetünk, hogy 1454-ben egy Miklós nevű váci ötvös Simon nevű fia budavári Szent György téri házát (a főváros legelőkelőbb utcája) elcserélte egy váci magyar városbeli házért. 66 Az ötvös tehát az egyetlen középkori céh, amelyre adat maradt Vácott, ami természetesen nem jelenti azt, hogy a többi iparág legalább részben ne lett volna céhekbe szervezve. Az ötvösség jelentősége két forrásból táplálkozott. Egyrészt az egyházi földesúr jelentős fogyasztó piacot biztosított (egyházi kegyszerek!), másrészt a körmöcbányai bányavidék közelsége a nemesfémek árára hathatott kedvezően. Vác különben is a bányavárosok és a főváros közti útvonalon feküdt. Aránylag sok adat maradt fenn a mészárosokra is. ők általában állat- és bőrkereskedelemmel is foglalkoztak, és ennek következtében az ötvösökkel, szűcsökkel, valamint a szabók és pékek egy részével középkori városaink leggazdagabb kézművesei közé tartoztak. 67 Nyilván nem véletlen, hogy váci mészáros volt püspöki tizedszedő, 68 de városunk azon Antal nevű mészárosa is kereskedhetett, aki egy visegrádi polgárral pereskedett. 69 Tudunk még vargákról, 70 szabókról, 71 esztergályosról 72 molnárról 73 és malomépítőről, 74 Ez utóbbi adatoknál 55
