Sápi Vilmos szerk.: Vác története I. (Studia Comitatensia 13. Szentendre, 1983)

5. A RÓMAI KOR A Dunántúl területe i. e. 11-ben lett római provincia.

98 Ekkor még Illyricum néven magába foglalta Dalmatiát is, és csak i. sz. 8-ban választották szét az új tartományt Pannónia és Dalmatia tartományra. Természetes azonban, hogy nem ehhez a két évszámhoz köthetjük a terület római megszállásának és a birodalomba való beépítésének történetét. A későbbi Pannónia meghódítása Augustus császár alatt kezdődött meg az i. e. I. század végén. Fegyveres harcokra elsősorban Pannónia déli részén, a Dráva—Száva völgyében élő illírek ellen került sor, a Drávától északra lakó kelta törzseket inkább békés úton, diplomáciai eszközökkel, szerződésekkel kapcsolták a birodalomhoz. Végeredményben azt mondhatjuk, hogy Pannónia tartomány végleges meghódítása, katonai megszállása és a polgári közigazgatás kiépítése a Iulius—Claudius-dinasztia alatt, pontosabban az i. sz. I. század 60—70-es éveiben fejeződött be." A római birodalom határa Pannóniában a Duna volt. Ennek mentén, a jobb parton építették ki a limest, azt a védelmi rendszert, amely castrumok (katonai táborok) és ezek között kisebb burgusok (őrtornyok) láncolatából állt. Az erődítményeket kiválóan megépített, kövezett út kötötte össze, ez tette lehetővé szükség esetén a római csapatok gyors felvonulását egy-egy veszélyeztetett Dunaszakaszra. A limes feladata az volt, hogy megvédje a birodalom alattvalóit a folyótól keletre élő „barbár" népek

100 betörései ellen. A Duna bal partján levő Vác, illetve annak területe az ún. Barbariçumhoz tartozott, helyén római településsel nem számolhatunk. Erre semmiféle történeti vagy régészeti adat nem utal. Igaz ugyan, hogy kerültek elő a város határában és környékén római pénzek, de ezek csupán a „barbárokkal" folytatott kereskedelem bizonyítékai.

101 A Magyar Nemzeti Múzeumban vannak VácrdZ származó római kövek: oltárok, sírkövek, szarkofágok. Tudjuk azonban, hogy amikor a XVIII. század végén Migazzi Kristóf váci püspök kertjét díszíteni akarta, Óbudáról, az egykori római településről (Aquincum) hozatta át az említett tárgyakat, néhányat pedig valószínűleg Dunabogdányból vagy Szentendréről. így került Vácról nagy részük a Nemzeti Múzeumba.

102 Néhány a városban maradt, s ezek — két oltárkő és egy kocsijelenetes sírkő töredéke — ma is látható a Vak Bottyán Múzeum Kőtárában.

103 Amint arról szó volt, a Dunántúlon élő kelta törzsek önállóságának a római uralom vetett véget. Az Alföld északi peremén élő rokonaik — területünkön az osusok törzse — a Barbaricumban maradt és dák, majd szarmata befolyás alá került. Az utóbbi nép négy évszázadon keresztül igen fontos szerepet játszott Pannónia történetében. Az iráni nyelvű szarmata jazigok törzse az i. sz. I. század legelején szállta meg a Duna—Tisza közének északi részét. Valószínű, hogy letelepedésük római ösztönzésre történt, akik ütközőállamot akartak létrehozni. Pannónia és az ebben az időben a Tiszától keletre elterülő erős dák állam között.

104 A beköltöző szarmaták rideg állattartó, lovas-nomád emberek voltak. Ennek köszönhető, hogy a korai szarmata időkben (I—

II. század) telepekről alig tudunk. Mivel azonban az Alföldön körülhatárolt területen éltek, nyugat felé terjeszkedésüknek útját állta a római birodalom, kelet felől pedig a dák állam, majd különböző germán törzsek; rákényszerültek arra, hogy áttérjenek a letelepült, földművelő életmódra. A késői szarmata korból (III. sz.) telepeiket is ismerjük. Ilyen került elő Vácon, a kavicsbányánál, a kelta és az avar temető feltárása