Sápi Vilmos szerk.: Vác története I. (Studia Comitatensia 13. Szentendre, 1983)

nálva az itteni kedvező átkelési lehetőségeket, átlépte a Dunát és letelepedett a Gödöllői-, Ceglédi-dombvidéken is. Nagy temetője ismert pl. a Szentendrei-szigeten levő Szigetmonostoron. Vác környékéről is vannak szórványos leletei,

78 sőt, régóta ismert a Vác mellett még 1875-ben előkerült, a kultúra korai szakaszát képviselő ún. hegedűvonó típusú bronzfibula (ruhakapcsoló tű). Állítólag ugyanezen a lelőhelyen egy felmagasodó fülű kis csészét is találtak, azonban nem tudjuk, milyen összefüggés van a két lelet között, telepről vagy sírból származnak-e?

79 Biztosan temető része lehetett viszont a Váctól távolabbi Kisszentmiklóson (ma örbottyán) talált urnasír.

80 4. A VASKOR Bár az urnasíros kultúra leletanyagában igen ritkán előfordulnak már vastárgyak is, a vas nagyobb mértékű felhasználása csak a kora vaskorban (Hallstatt С—D korszak, egy ausztriai lelőhely után) kezdődött meg. I. e. 800 körül érkeztek a Dunántúlra azok a pannon törzsek, amelyek valószínűleg az illírrel rokon nyelven beszéltek. A hegytetőkön kialakított, sánccal övezett telepeik, ahol a törzsi arisztokrácia élt, és az ezek közelében létesített nagyméretű halomsírok (gazdag, előkelő emberek temetkezései) az ősközösségi társadalmi viszonyok teljes felbomlásáról és az osztálytársadálom kezdeteinek megjelenéséről tanúskodnak. Az erődített telepek egy része fontos bronzművességi központ is volt, termékeik nagy távolságokra eljutottak. Az ország keleti felét az i. e. VI. század közepe táján foglalták el azok a déloroszországi eredetű és ott a szkíta kultúra hatása alá került törzsek, amelyek minden valószínűség szerint azonosak a Hérodotosz által Sigynnainak nevezett néppel. A szkíta korban két nagy technikai újítás terjedt el az Alföldön: а vas általános használata és az edények korongolásának ismerete.

81 A „szkíták" a helyi lakosságra rátelepedve, hamarosan összeolvadtak azokkal. Ezt a folyamatot tükrözi a temetők leletanyaga és a változatos temetkezési rítus. Vácról szkíta kori leletet nem ismerünk, tőle ÉK-re a penci Téglaház-pusztán került elő az a vaskard, amelynek ragadozó madárfejben végződő markolata a szkíta kori művészet legjellemzőbb motívumára, az ún. állatküzdelmi jelenetre emlékeztet.

82 Az Észak-Alföld szkíta kori lakossága az i. e. III. század közepétől került kapcsolatba a Dunántúlról érkező keltákkal. A kelta nép, amely már az írott történelemiben is szerepel, az ÉNy-i Alpok vidékén alakult ki és az i. e. V. század közepétől nagyarányú expanzióba kezdett több irányba, É—ÉNy felé (Franciaország, Britannia), ÉK-re (Bajorország, Ausztria) és délre (az Alpokon keresztül Itáliába).

83 A Kárpát-medencét az i. e. IV. század első évtizedeiben érték el, amikor Róma elfoglalásával és kirablásával egyidőben, tehát a 380-as években, betörtek a Nyugat-Dunántúlra. Ez az első kelta hullám i. e. 300 körül eljutott a Duna-kanyar vidékéig, sőt, a Dunát is átlépték. A valószínűleg Vácról vagy Vác környékéről származó két Linsenflasche (lencse alakú palack)

84 és a püspökhatvani csontvázas sír karikás, állatfejes fibulájával

85 a magyarországi keltaság legkorábbi (La Тепе В periódus) emlékanyagát képviseli. Az i. e. IV—

III. század fordulóján újabb kelta törzsek érkeztek hazánkba, amelyek sűrűn megszállták a Duna-könyök vidékét, ahonnan a III. század közepétől indult meg jelentős ará37