Sápi Vilmos szerk.: Vác története I. (Studia Comitatensia 13. Szentendre, 1983)
alakult ki és az i. e. XIX. század folyamán egész Európában elterjedt, sőt, kisebb csoportjai É-Afrikában is feltűntek. Vándorlásukra jellemző, hogy mindenütt a nagy folyók mellett hatoltak előre, ennek megfelelően a Duna mentén érkeztek a Bécsi- és Morva-medence felől Budapest környékére, amely európai elterjedésük legkeletibb központja lett. Jellemző vonása a harangedényes embereknek, hogy telepeik, temetőik sehol sem fordulnak elő önállóan, hanem igen hamar keveredtek a helyi lakossággal. Budapest területén a makói csoporttal és délről érkező népelemekkel olvadtak össze, kialakítva a korai bronzkor második szakaszának nagyrévi kultúráját. 5 ^ Azonban a vegyes anyagú lelőhelyeken is jól elkülöníthető a harangedényes nép öröksége, az egész elterjedési területén megtalálható tárgyak: a gyönyörűen megformált, fordított harangra emlékeztető, tűzpiros edények, a háromszög alakú réz- vagy bronztőrök, a valószínűleg íjazásnál használt, kőből csiszolt csuklóvédő lemezek és végül a „V"-átfúrású csontgombok. Valószínűleg a nagyrévi kultúra korai szakaszának temetője helyezkedett el a váci Mészhomok Téglagyár homokbányájában, 55 ahonnan ép edények kerültek elő. Ugyancsak szórványos lelet egy bögre, amelyet a várostól északra, a nógrádverőcei országút mellett találtak, 56 valamint két edény Vác környékéről. 57 Váccal szemben a Duna jobb partján „a Pokolcsárda melletti part" a lelőhelye egy kis bögrének, amely még a század elején került a váci múzeumba. 58 A nagyrévi nép egyidőben élt a hatvani kultúra lakosságával, amely ÉKMagyarországon a zóki kultúrából fejlődött ki. A hatvani kultúra lelőhelyei sűrűn helyezkednek el Pest megye Dunától keletre eső részén, így a Duna-kanyar vidékén is, ott áthúzódnak a jobb partra (Tahi, Dunabogdány). Megyénkben általában magasabb dombtetőkön helyezkednek el a megerősített teli-telepek. 59 Ez a települési forma, amely a nagyrévi kultúra Tisza menti lelőhelyeire is jellemző, jól mutatja a kora bronzkori lakosság életformáját. Az évszázadokig egy helyben élő, nagy lélekszámú paraszti közösségek kialakulása a fejlett talajváltós rendszerű földművelésnek és a jelentős állattartásnak köszönhető. Ez utóbbi fontosságát tükrözik a hatvani kultúra feltárt telepein tömegesen előkerülő, agyagból készített kis állatszobrok, amelyebben sertés, juh, szarvasmarha, ló ábrázolása ismerhető fel. A teli-telepeken a szabályosan elrendezett, föld feletti, tapasztott falú, nyeregtetős házak a lakáskultúra fejlődését mutatják. Ilyen házakban éltek pl. a hatvani kultúra névadó telepén, Hatvan-Strázsahegyen. 60 Az egyes közösségek meggazdagodása, legelőik, szántóföldjeik megvédése szükségessé tette, hogy lakóhelyüket megerősítsék. A gondosan kiválasztott, természettől már úgyis védett — mocsarak közepén emelkedő, magas domb- vagy hegytetőkön — létesített telepeket sáncok, árkok építésével még védettebbé tették. Ez figyelhető meg pl. a váci Csöröghegyen 61 és a Pogányváron is. Ez utóbbin még a múlt században, 1881-ben folyt ásatás, amikor a jellegzetes, ún. textüdíszes cserepek, obszidián és kovaeszközök, csonteszközök előkerültek. 62 Vác környékén a rádi Bángor-hegyen sáncokkal körülvett telepen 1912-ben két méter vastag települési réteget találtak. 63 Ugyancsak erődített az itteni Pogányvár 64 és a Magoshegy (Koporsó-hegy) 65 is. Váctól távolabb, Acsa-Cselintetőn szintén láthatók az erődítés nyomai. 66 A váchartyáni Várhegyről az újabb kutatás kiderítette, hogy nem a hatvani kultúrához tartozik, hanem az: Árpád-kori. 67 Szórványos leletek, főleg edények és cserepek előfordulnak még Vácnál a Pokolszigeten, a Szentendrei-szigeten levő Pokolcsárdánál, valamint több Vác környéki lelőhelyen (Vácduka; Vácrátót, Haraszrtipuszta ; Rád, Szittnya-tető ; örszentmiklós, Nyíres). 68
