Sápi Vilmos szerk.: Vác története I. (Studia Comitatensia 13. Szentendre, 1983)

don, a Bángor-hegyen az 1912. évi ásatáskor ugyancsak bronzkori leletekkel együtt fordult elő rnerice.

42 A késő rézkorban az Ipoly mente is lakott volt, Szob több pontjáról,

43 Tésáról,

44 valamint Bernecebarátiból

45 ismerünk péceli anyagot. Ezek a leletek a kultúra klasszikus és késői szakaszát képviselik, de többek között a Vácon

46 és Szob-Homokdűlőben

47 előkerült cserepekből arra következtethetünk, hogy a Duna-kanyar vidékén a péceli műveltség legkorábbi, úgynevezett bolerázi csoportja is letelepedett. Az említett leletanyag elsősorban a kultúra kerámiaművességébe enged betekintést. Megtalálhatók benne a jellegzetes formájú és díszítésű edények: a kannelúrás (árkolt) hasú és magasra felhúzott fülű korsók, bögrék, a hegyesedő vagy gömbölyű aljú, egyfülű mericék (merítőedények), a sajátos, két részre osztott tálak, amelyeknek minden bizonnyal különleges rendeltetésük volt, szertartásoknál használták azokat.

48 A péceli kultúra meglepően szegény fémtárgyakban, csupán néhány eszköz és ékszer képviseli a rézművességet. Míg a rézkor első felének temetőiben szigorúan megszabott temetkezési rítus uralkodott, pl. a bodrogkeresztúri kultúrában a férfiakat mindig a jobb oldalon, a nőket a bal oldalukon zsugorítva, meghatározott tájolás szerint temették el, a késő rézkorban változatos és kevésbé kötött temetkezési szokásokkal találkozunk. A csontvázas rítus mellett ekkor terjedt el tömegesen a halotthamvasztás, amelynél vagy urnába helyezték a hamvakat, vagy a sírgödörbe szórták és köréjük edényeket raktak. Egészen különleges formájúak a centeri (Ózd közelében) késő péceli temetőben előkerült antropomorf (ember alakú) urnák,

49 melyeknek legközelebbi párhuzamai Trója II—

V. rétegében fordulnak elő. Járásunkban Szobról ismerünk temetkezést, egy hamvasztásos gyermeksírt.

50 Nem tudjuk biztosan, hogy a Zébegényben talált ép edények

51 telepről vagy sírból származnak-e. Ép voltuk inkább az utóbbit valószínűsíti. • A péceli kultúra önállósága i. e. 2000 körül ért véget, amikor igen mozgalmas időszak kezdődött a Kárpát-medencében. Keletről (Ukrajna) harcias, nagyállattartó sztyeppéi pásztortörzsek — a gödörsíros kurgánok népe —, a DélBalkánról pedig fejlett földművelő kultúrával rendelkező népcsoportok érkeztek hazánkba. Az előbbiek, amelyek elsőként hozták a lótartás ismeretét a Kárpát-medencébe, elsősorban Kelet-Magyarországon telepedtek le, az utóbbiak főleg a déli területekét foglalták el. A hódítók elől a késő rézkori lakosság egy része az északi hegyvidékre húzódott, nagy tömegei azonban beolvadtak a jövevényekbe. A péceli alapnépesség és kisebb déli csoportok kultúrájának ötvöződéséből, a keleti pásztortörzsek hatására alakult ki a kora bronzkori zóki műveltség.

52 Megtelepedésének a Duna-könyök vidékén egyelőre nincs nyoma, távolabb Váókisúj faluból ismerjük a kultúra makói csoportjának cserepét, egy belső oldalán díszített lábastál töredékét.

53 A Duna-kanyarban és Budapest területén igen fontos szerepe volt a bronzkori fejlődésben egy harmadik népcsoportnak, az ÉNy felől érkező harangedények népének. Ez a sok tekintetben máig is rejtélyes nép az Ibériai-félszigeten 3. A BRONZKOR