Sápi Vilmos szerk.: Vác története I. (Studia Comitatensia 13. Szentendre, 1983)

tős termelőerőket hozott mozgásba. Az izmosodó ipar olcsó és hatékony munkaeszközöket biztosított a mezőgazdaság számára, az ennek nyomán felszabaduló munkaerőt pedig nyomban fel is szívta. Az ipari várossá fejlődő Vác falai között 1949 és 1980 között — miközben a szolgáltató szektor is terebélyesedett — a helyi munkahelyek száma másfélszeresére nőtt, az ipari munkahelyeké hasonlóképpen. Ugyanezen idő alatt a város népessége 41%-kal gyarapodott, a növekedés V6-a a természetes szaporulatból eredt, a többi a vándorlási különbözetből.

12 A két évtized folyamán több mint 10 ezer fő vándorolt be a városba, túlnyomó részük a fiatalabb korosztályokból került ki. Ennek köszönhető, valamint az új, helyi munkaerő-tartalékok mozgósításának, hogy a jelzett két évtized során a város munkaképes korú népessége csaknem kétszer olyan gyors ütemben gyarapodott, mint a teljes lakosság. Az egyre duzzadó munkaerő-szükségletet azonban még így sem sikerült helyi lakosokkal kielégíteni. A hiányzó munkaerő a várost övező településekből toborzódott. A közeli falvak iparba áramló keresői naponta ingázva közlekednek lakóhelyük, illetve munkahelyük között.

13 E folyamat keretében Vác gyors ütemben és egyre több szállal kapcsolta magához környéke mezőgazdasági településeit. A bővülő kapcsolatok elsősorban a városba telepített munkahelyek növekvő koncentrációjának függvényében fejlődtek. A váci ipar gyarapodása csak részben tekinthető autochtonnak, azaz a már korábban betelepedett vagy új, helyi erőforrásokra alapuló iparágak továbbfejlődésének. Vác nem Budapesttel szemben, tőle függetlenül, hanem éppen általa növelte az elmúlt évtizedekben városi és ipari súlyát. Elsősorban a fővárosi agglomeráció közelségének, az agglomeráció iparával kibontakozó szerves kooperációs kapcsolatainak — az iparral túltelített főváros tehermentesítését, a budapesti ipari koncentráció fellazítását célzó erőfeszítéseknek — köszönhette ipara gyors izmosodását. A decentralizáció kezdeti szakaszában a fővárost körbefogó kisvárosövezet fogta fel az új ipartelepítések, illetve a kitelepítések első hullámát. (Vácéhoz hasonló szerep jutott többek között Esztergomnak, Százhalombattának, Ceglédnek és Gödöllőnek is.) A Vác körül alakuló „kis-agglorneráeió" tehát szerves része, alkotóeleme a fővárost keretező ipari és népességkoncentrációnak. Kétségtelen azonban, hogy Vác ipara a központi iparvidéken belül kiemelkedően gyorsan gyarapodott. ЕЪЪеп pedig része volt a Duna menti fekvésnek, továbbá — pl. a cementmű telepítésében — a helyi nyersanyagadottságoknak is. Az ipari munkahelyek számának duzzadásával párhuzamosan a város egyéb központi szerepköreinek is megnőtt a jelentősége. A közigazgatási kapcsolatok mellett közlekedési, kereskedelmi, kulturális és egészségügyi szolgáltatásaival a megyehatárokon túl is kiterjesztette vonzásterületét.

14 Vác központi szerepköreinek súlya különösen 1960 után nőtt meg. A közeli települések közül néhánynak élete teljesen összefonódott Váccal. E községek (1980) — Szendehely, Kósd, ösagárd, Rád és Репс — keresőinek már több mint felét váci munkahelyek foglalkoztatják (8. ábra). Vác vonzásterületének következő zónájába, amely egy északnyugat—délkelet tengely mentén jelölhető ki, további tíz település tartozik. Ezek — északnyugatról délkelet felé haladva — a következők: Nógrád, Verőce, Berkenye, Nőtincs, Keszeg, Csővár és Vácduka. A felsorolt községek kereskedőinek 30—50%-a jár be naponta dolgozni Vácra. E két belső zóna tizenhárom községe lényegében a város alvótelepüléseiként tekinthetők, amelyekben megkezdődött az elővárosiasodás folyamata. Népességük fokozatosan átrétegződött, a nemrég még teljesen, de legalább is túlnyomóan mezőgazdasági jellegű községek foglalkozási szerkezete ipari vonásokat kezd ölteni. Még két lényeges vonásban különböznek ezek a telepü25