Sápi Vilmos szerk.: Vác története I. (Studia Comitatensia 13. Szentendre, 1983)

a szakemberek (ügyvéd) kezébe. (Ezekről részletesebben а с alpontban lesz szó.) À reformkorban már csak néhány reszort nélküli szenátor van a tanácsban, akik a tekintélyesebb polgárokat vagy gazdákat képviselik, és akik többnyire a külső tanács higgadtabb, tapasztaltabb tagjai közül kerülnek a belső tanácsba. Ekkor már a címzetes szenátori rang is megjelenik: ezt a kiöregedett, „kiérdemesült" tanácstagok kapják. Helyettük az uradalom kooptál új tanácstagokat időnként, ha azt indokoltnak tartja. A tanács — azaz a belső tanács — feladatköre kiterjedt mindenre, ami a mezőváros gazdasági (gazdálkodási és pénzügyi), társadalmi (felügyelet a céhek szervezetétől a cselédek templomba járásáig), politikai (földesúri hatalom, kiváltságok, magángyűlések stb.), helyi igazgatási és bíráskodási ügyeivel összefüggött. Felelőssége kollektív volt, de a tanács munkájáért elsősorban a bírót (később a főjegyzőt is) vonta felelősségre az uradalom, a szolgabíró vagy a megye. A feladatok szakosodásával az egyes hivatalok vezetői is felelősek voltak az elvégzendő munkáért : határidőben és eredményességben egyaránt. A tanács mint testület kötötte az úrbéri szerződéseket az uradalommal. Az ebből eredő anyagi kötelezettségek állandó gondot jelentettek, mert az uradalom rendszeresen követelte a számadást, a tanács pedig többnyire zilált anyagi helyzetben volt. A városiasodással járó községfejlesztés (utcák, terek, utak kövezése stb.) a tanácsnak is érdeke volt, de a „nagy" püspökök elő is írták azt.

400 A rendszeres heti tanácsüléseken (Püspökvácon 1784-től havonta gazdasági üléseken is, Káptalanvácon pedig a rendes tanácsüléseken) megtárgyalták a f ontosabb problémákat, bíráskodtak vagy újabb feladatokat vettek tervbe.

401 A bonyolultabb, súlyosabb gondok megoldására a tanács meghívta a külső tanács egy részét vagy egészét. Püspökvác pl. 1784-ben az adóhátralék megoldására vagy pl. Káptalanvác 1846-ban.

402 Volt Püspökvác és Káptalanvác belső tanácsainak együttes ülése: főleg a nyolcados terhek, ill. más anyagi vagy politikai ügyek megtárgyalására.

403 Különösen akkor vált a tanács politikai központtá, amikor a szabad királyi városi kiváltság elnyerése ügyében delegációkat küldtek Bécsbe, Pozsonyba vagy Pestre.

404 A kisebb delegációk egyébként is rendszeressé váltak a XVIII. század végétől az uradalommal folytatott viták miatt. Ilyenkor (de más ügyeknél is) illő ajándékot küldtek a befolyásos vezetőknek. Emellett céljaik, kérvényeik hatékonyabb intézésre fizetett ágenseket (ügyvivő, ügyintéző) tartottak Bécsben vagy Pesten. Később a tanácsnak Pesten rendszeresen fizetett ügyésze (prókátora) volt. A reformkorban pl. hosszú évekig húzódott a Püspökvác és az uradalom közti kisváci kibecslési (exaestimationalis) per és egyéb urbarialis per.

405 A tanácsnak a lakossággal is kellő kapcsolatot kellett tartania. A XVIII. században a tanács és a lakosság közti ügyintézés fontos közegei voltak a városnegyedek megbízottai: a fertálymesterek és az alájuk tartozó tizedesek, akik a beszállásolásokat intézték, a köztisztaságot ellenőrizték és kölcsönös tájékoztatást végeztek.

406 Ügy tűnik, hogy ezt a szervezetet a tanács altisztjei, valamint a külső tanácsnak azok a tagjai váltják fel, akik tanácsosi (szenátori) tisztségre törekszenek. A szószóló (fürmender, orator) közvetít a külső és a belső tanács közt. Korábban a német és a magyar negyedből került ki egy-egy szószóló a külső tanácsból.

407 1787-től viszont azért jelölt ki a prefektus alszószólót (másodszószólót) is, mivel a szószóló — aki vargamester és egyben gubacskereskedő volt — üzleti ügyei („üzérkedései") miatt ritkán volt Vácon. Ettől kezdve egy 15 §-ból álló utasítást (feladatkört) kapott. A szószólók szerepe akkor vált különös jelen-