Sápi Vilmos szerk.: Vác története I. (Studia Comitatensia 13. Szentendre, 1983)

7.5. A HELYI IGAZGATÁSI SZERVEZET A helyi igazgatás szervezetét — amint az előző pontból kiderül: elvileg a felsőbb rendelkezések, gyakorlatilag pedig a földesúri statútumok és egyéb ura­dalmi szervek rendelkezései, ill. utasításai szabályozták. (Ez nemcsak a mező­városokra vonatkozik, hanem a szabad királyi városokra is, mivel azoknak a királyi kamara volt a földesura.) A mezővárosok és egyéb kommunitások több­nyire valamelyik német jogcsaládhoz tartozó szabad királyi városi igazgatási rendszer alapján kaptak részjogokat földesuraiktól a középkorban. Ez a rend­szer tovább élt az újkorban is, jóllehet bizonyos átalakulásokkal. Ezért van az, hogy a német városi jog fordításbeli kifejezéseit (külső tanács, belső tanács) vagy a római jogból ismeretes kifejezéseket (senatus, magistratus)) Vác eseté­ben is alkalmazták. Hiába felel tehát meg modern értelemben a tanácsnak — azaz a belső tanácsnak vagy kistanácsnak — a végrehajtó bizottság, ill. intéző bizottság (directoire executif), azt annak idején magistratusnak, tagjait pedig senatoroknak vagy esküdteknek nevezték. Ugyanígy külső vagy nagytanácsnak nevezték azt a testületet, amelyet modern értelemben választmánynak hívha­tunk; de választott községnek (electa communitas) nevezték, ha nagyobb (30— 60—100) volt a létszáma. 399 A XVIII. század derekától Vácon — és a felsőbb rendelkezések miatt a többi mezővárosban is — az igazgatás helyi hatalmi szerveiben (testületeiben) átalakulások tapasztalhatók. Ez a tanár" (belső) összetételében látható, mivel a középkorias bizalmi testület tagjai helyébe szakemberek kerülnek. A bíró ma­rad ugyan az elnöke, de a XVIII. század második felében a főjegyző szinte a bíró fölé nő a szakfeladatok irányításában. A belső tanács többi tagja is szak­igazgatási ágak (hivatalok) vezetőjévé válik. Ebben a folyamatban a ícüZső ta­nács fokozatosan elveszti fölöttes testületi rangját, a XIX. század elején pedig csak formális kisegítő szervezetté válik. Hatalmi szervvé (sőt fölöttes hatósággá) válik a tanács — a belső tanács —, a magisztrátus. Előzetesen az is hangsúlyo­zandó, hogy a választás (tisztújítás) formális volt az esetek többségében, mivel az uradalom — jelölési (kandidálási) jogánál fogva — befolyásolta azt, sőt ál­talában végre tudta hajtani akaratát. a) A belső és a külső tanács lA belső tanács (magisztrátus) — rövidebb szóhasználattal: a tanács — a mezővárosnak az ügyintézője, ill. végrehajtó testülete volt. Tagjai a tanácsosok (szenátor), esküdtek voltak, létszáma 12 főből állt. A XVIII. század elején a ta­nács — élén a főbíróval — az albírákkal, a borbírákkal, a malombíróval, és az alkalmi feladatokat ellátó tanácsosokkal, valamint a negyedmesterekkel (fertály­mester) látja el Vác összes gazdasági és közügyeit. Ekkor még patriarchális mó­don vezették a kis mezővárost, és egy jegyző (nótárius) végezte az írásbeliséget. Amikorra viszont a megtízszereződött lakosság társadalmi összetétele is sokré­tűbb lett, fokozatosan hivatalokká vált a belső tanács szakszerusödött tevékeny­ségének túlnyomó része. A bíró (már nem főbíró !) ezután is a magisztrátus feje marad, de a főjegyző (a jegyzői hivatal vezetője) több lesz, mint helyettes: a két vezető egymást kiegészítve irányítja a tanácsot. A többi hivatal vezetője (kapitány, perceptor, incassator, kamarás stb.) is szinte „hivatalból" válik ta­nácstaggá, sőt némely bizalmi jellegű tanácstagság (pl. a közgyám) is átcsúszik

Next

/
Thumbnails
Contents