Sápi Vilmos szerk.: Vác története I. (Studia Comitatensia 13. Szentendre, 1983)

Duna-part kikövezésére a követ, mert az a vízben tartósabb. A püspöki urada­lom 1785. évi kamarai összeírásában a kővágók is szerepelnek. A Naszályból kitermelt kő mennyiségére utal Püspökvác városának 1787/88. évtől vezetett szá­madáskönyve: „... Püspökváci gazdáknak följegyzése, kik a T. Ns. Vmegye ál­tal Rákos pusztán (Göd) épített Nagy Hídnak darabos köveit az Nagyszálból a váci kőfaragó helyre hordozták az alább följegyzett esztendőkben, 1802-ben 182 fuvarral, 1803^ban 135 fuvarral, és 1804-ben 258 fuvarral, összesen 12 gazda, egyenként négy ökörrel..." 1766. június 14-én a püspöki város jelentette az uradalomnak, hogy királyi engedéllyel rendelkező salétromkészítők érkeztek a városba. A következő elő­forduló feljegyzés szerint 1786. május 27-én a város az uradalomhoz folyamo­dott, hogy Steer Ignác salétromkészítő a város vásárterén sátrat állított, s a föl­det kibányászni kezdte. Ettől eltiltani kéri. Kőszén-előfordulásokról a XVIII. század elejéről tudunk adatokat, de ez időben általános tüzelőanyag a fa volt. A püspöki uradalom 1785. évi összeírása megállapította, hogy a tűzifául pedig évente tölgyfából több-kevesebb 2795, és bükkfából pedig 700 ölet vágtak ki. Ezen fák az uradalom szükségletére, s el­adásra is kerültek. Migazzá Kristóf püspök 1768-ban Vác északi részén s Nóg­rádverőce között kőszénbányát nyitott. A kőszénbánya működése azonban ha­marosan leállt, pedig a kőszén használatát a kovácsok és más tűzzel dolgozó iparosok ekkor már igényelték. Az uradalom, mint láthattuk, el volt látva fá­val, s a kőszén kitermelése nem fizetődött ki. A vasérc Vácon felül való bányászatára már a XVIII. század elején voltak kísérletek. Kollbacher Lampel Mátyás budai kamarai tanácsos 1727-ben a Kir. Helytartótanácshoz írt folyamodványában (bányakiváltságot kért, mert elmon­dása szerint 1720-ban Vác és Nagymaros között, másfél órára a Duna partjától, vasércre bukkant. Eddig 7000 kg-ot termelt ki. Később engedélyt úgy kapott, hogy a kitermelt vasércet csak ott árulhatja, ahol stájerországi vasárut nem árulnak. A Naszály délnyugati lábánál az 1600 körül elpusztult egykori falu helyén agyagbánya is működött. Az agyagbánya mellett a téglaégető házat már 1740 kö­rül megtalálhatjuk. Az üzemeltetést a káptalani uradalom bérletben végeztette. A téglaégetési díjat így csupán Káptalanvác tanácsa szedhette be. A káptalani uradalom Naszály pusztán, az Vg-a erejében birtokolt területrészén, téglavető házat tartott fenn, amelyet a káptalani város állandóan bérletben működtetett. 36 4. A KERESKEDELEM ÉS A KÖZLEKEDÉS 4.1. A TÁVOLSÁGI KERESKEDELEM ÉS A VÁSÁROK A távolsági kereskedelem a harcok elmúltával ismét a hagyományos mó­don indult meg. Két fő országos útvonala Vácon keresztül haladt át. A száraz­földi út: Debrecen—Vác—Érsekújvár felé, a vízi út: a Dunán Belgrádtól Bécsig haladt. Az eiső útvonalon többnyire a magyar szarvasmarha kihajtása, a dunai hajósúton pedig „bécsi és török árucikkek" cseréje folyt. Egy példa erre a bu­dai kamarai adminisztráció 1710. szeptember 25-én kelt feljegyzése, ahol Thon­hauser Mátyás bécsi kereskedőről megállapítja, hogy osztrák útlevéllel „török 146

Next

/
Thumbnails
Contents