Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

ezt, nagyon megsértődött, hogy azt mondják a lányáról, hogy hazajáró. Nem is hitte el. így hát odahívták őt is éjszakára. De haza is ment, mert nem bírta hallgatni a zajt. Azt tanácsolták a nagymamának, hogy kösse össze a babakelengyét és tegye ki a küszöbre, mert ezért jár haza. Állapotosán halt meg, és azok visszajárnak. így tartották régen. El is készítette a nagymama ezt, de nem változott meg semmi. Egy alkalommal missziósok jártak a falunkban. Egy hetet itt is töltöttek a templomunkban, a plébánián. Azokat kérte meg a nagymama — mert nekik is elpanaszolta sorsát —, hogy szenteljék fel a házat. Meg is szűnt a rendellenesség. Ezt én tőlük hallottam, mert nagyon sokszor téma volt abban a családban. Édesanyám nagyon jámbor életű, igen jó szándékú asszony volt. ö mindig imádkozott, és nagy szeretettel emlékezett vissza meghalt szeretteire. Hittel vallotta a túlvilágot, bízott a viszontlátásban. De a holtaktól nem félt. Mindig mondogatta — akinek jó sora van, nem kívánkozik erre a bűnös földre. Akinek rossz a sorsa, azt meg nem engedik vissza. — A holtak nem bántanak, csak a földi gonosz emberek, ezektől kell félni. Tetszhalott Tetszhalottról keveset hallottam, de elmondok két történetet. Gyermekkoromban mesélték a kukoricafosztás közben, hogy egy legénynek a szeretője megfulladt a kukorica gancától. El is temették őt. A gyűrűjét nem vették le a lány ujjáról, amit a legény vett neki, sem a nyakláncot. Temetés után, este kiment a legény a temetőbe. Kivitte a szerszámokat, meg egy létrát. Kiásta a sírt, leeresztette a létrát, elvette a pandal-deszkát, felfeszítette a koporsót és lehúzta a gyűrűjét a halott ujjáról. A nyakláncot is leakasztotta a nyakáról. De a merev test nem akarta engedni a kezelést. Jobban megemelte. Hirtelen elengedte a testet, ahogy lemelte a láncot. A test rándult egyet, s a kukorica ganca kiugrott a torkából. Utána sóhajtott a halott, talán jajdult is — amitől a legény megrémült, gyorsan felrohant a létrán és elfutott. Amikor a lány magához tért és látta a helyzetét, kijött a koporsóból. A csillagos eget látta, az éj homályában. Kijött a létrán ő is. Szépen hazaballagott a halottnak hitt lány. Valahogy bement a zárt kapun, de az ajtó is zárva volt, ott már kopogni kellett az ablakon, hogy ajtót nyissanak. Szülei kétségbe estek tőle, nem merték beengedni. Sírt, könyörgött, kérte őket, hogy ne féljenek tőle; ő kijött a sírból, mert nyitva volt. Létrán jött fel. De nem értették meg, fel sem tudták fogni az esetet. A mese szerint csak reggel nyitották ki az ajtót, amikor látták az ablakból, hogy az ő lányuk még életben van. Szlovákiában jártam, Illésházán 1970-ben, ott is ehhez hasonlót hallottam. Mesélték, hogy a szomszéd faluban — a falu nevére már nem emlékszem — élt két nő, testvérek voltak, 38—40 évesek. Nem voltak férjnél. Az egyik lánytestvér nagyon szerette az ékszereket, minden pénzét arra költötte. Nagyon szorgalmasak voltak, dicsérték is őket, szépen éltek együtt. Egy alkalommal az egyik egyedül volt otthon, takarított. Valamit mosott vagy felmosott, már nem tudom, csak azt, hogy az áramhoz ért, ami zárlatos volt, és agyonütötte őt. Amikor megjött a nővére, halva találta. Kétségbe esve futott az orvosért. Eljött hozzá, látta a halottat és kiállította a halotti jelentést. 94