Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

len főzték a kukoricát, utána mákot törtek rá, cukorral fogyasztották. Ezt főleg gyermekeknek készítették, de felnőttek is ettek belőle. A tollfosztóban mindig volt, vagy télen a fonóban is. Régi, törzsfonóházi asszony főzte. Vittek néki a lányok fát és kukoricát, ő pedig megfőzte. Este, amikor odamentek készen is volt. Kalácsok Régen egyszerűek voltak az emberek, de nem is lehettek igényesek, mert ahhoz mód kellett. Süteményfélék is olyan egyszerű formában voltak. Csak a kőttes kalácstésztákat készítették több változattal, amit a kemencében kisütöttek. Nagy ünnepeken egy kemence kalácsot sütöttek — édesanyám is. Kisülve berakták a teknőbe, letakarták abrosszal és onnan fogyasztották. Egy nagy, fehér fonott kalácsnak kellett lenni, egy tepsi túrósnak, vagy kerek lepénynek — ami tepsi nélkül sült meg a kemencében — és egy tepsi mákos kalácsnak. Ez is kőttes tésztából készült. Mint a bejglit, úgy hajtották. Szintén úgy a diósat is. Ha nagy volt a család, még lekvárost is sütöttek, ősszel igen sok lekvárt főztek. Tele kellett főzni a sok lekváros sirányt. Ezt fogyasztották a gyerekek! Ha megéheztek az utcai játék közben, hazarohantak, kértek ennivalót. Kaptak egy jó karéj lekváros kenyeret a kezükbe és rohantak tovább játszani. Ha felnőttek találkoztak az úton ekkora kenyérrel, így szólították őket: — „Haj van a kenyereden te meg eszed?" — Szegény gyerek forgatta a kezében, hogy levegye róla a hajat, de sehol nem találta. Végre rájött. hogy tényleg, a kenyér héja van rajta. Vagy ezekkel a szövegekkel szóltak hozzá: — „Letöri a kezedet az a nagy kenyér, te gyerek!" „Hallod, ez hat tótnak is elég volna! Megérdemelted te ezt?" vagy; — „Nini, úgy eszik, mintha egész nap kapált (kaszált) volna! Ne tömd a fejed te, úgyis nagy!" „Egyé fiam, egyé, szépek az ugarak!" „Egyen is az, aki meg tudja keresni! te is megkeresed ugye fiam? — az asztal szögbe!" — Régen ott tartották a kenyeret. Ez az a sarok, ahol a két lóca találkozott spiccben. Ott volt a kenyeres szakajtó, amit szalmából fontak. Na^y kerek forma volt, mint a kenyér. Tetejét is fontak néki, amivel letakarták. Édesanyám csodálkozott, amikor az én időmben — mint gyerekek — kértük a zsíros kenyeret. Én láttam a többi gyerektől, hogy azt eszik és én is olyat kértem. Ö furcsának találta, mert amikor ő volt gyermek, akkor a vaj alját kenték a kenyérre, azt ették a gyerekek. De biztosan azok, akik jobb körülmények között éltek. Tejfélék Akkor anyám idejében, akinek volt tehene, az a tejét túrónak, tejfelnek, vajnak dolgozta fel. A vajat kisütötték és azzal főztek. Az író alját is elhasználták dagasztani, vagy a sütőre rakták fel köcsögbe. Abból lett a keserű túró. A kisütött vajnak igen ízes az alja. Azt egy edénybe tették, később kenyérre kenték. Nagy köpülőkben rázták össze a vajat. Esténként köpültek. A férfiak is besegítettek a köpülésbe. Volt amikor nem akart a tejfel összemenni. Az függött attól is, hogy öreg fejős volt-e a tehén? Akkor kesernyés ízű a tej fele. Vagy attól, hogy mit eszik az a tehén (rossz füvet, savanyú silót). Ha megfázik a tejfel — olyan helyen tárolják — az is megkeseríti. Ha túl melegen van tartva, szintén befolyásolhatja az ízét. Ilyenkor meleg, szinte forró vizet kell beleönteni Azon296