Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

Jó volt hallani ezeket az alkony csöndjében, de nehéz volt elviselni a forró nap hevét. A behordás az aratási munkák másik nehéz része. Ehhez a munkához a szekeret át kellett alakítani. Ügy tartották abban az időben az emberek, hogy a kisgyerekek egészsége is széthull, akkor amikor a kocsit szétszedik. Sok hasmenésben szenvedő kicsi volt. De nem azért, mert a kocsit szétszedték, hanem mert szokatlan nagy a meleg aratáskor. Kevesebb gondot is fordítottak rájuk a munka miatt. A gyerek kívánta a vizet, több menynyiséget fogyasztott, mint azelőtt és megkapta a hasmenést. A hordáshoz azért szedték szét a szekeret, mert hosszú, könnyű oldalt tettek fel, hosszú nyújtóval toldották meg a kerekeket. Keresztfát helyeztek a két oldalra, amihez két hosszú rudat erősítettek fel, amit vendégrúdnak hívtak. Arra két rudallókötelet kötöttek, ponyvát is húztak ki a kocsi oldalaira, hogy a szem belepörögjön hordás alatt, aminél az ismerősök szintén összesegítettek. Valamennyi munkát felülmúlt a cséplés. Szeptember derekán van a búcsúnk, de még a koronái gépek mindig zúgtak. Ennek hallatára bizony a hideglelés rázza az embert, ha belegondolja magát abba a rettenetes, kínos helyzetbe, ahogy a cséplőgépnél dolgozott. Hát azt kifejezni sem lehet talán! A lányok leginkább a gép tetejére mentek kévét vágni. A legények a kévét hányták villával a gép tetejére. Ha többen voltak, akkor váltották egymást. 18 ember kellett a géphez munkásnak. Három kévés kazalra, két-három a zsákokhoz, három a szalmás kazalra, egy kévevágó, két-három törekes, hat szalmahordó. Ahogy tépi a gép a szalmát, azt úgy kell rohamosan hordani. Lányok, asszonyok odasorakoznak, de bizony ha a hat személy közül egy is áll, nem bírják elhordani a szalmát. A lányoknak úgy jó a szalmában, ha van ott három-négy markos férfi is, aki egy petrencét felszúr a villára. Akkor van idő szusszanni is, de különben nem bírják. Felakad a szalma. A törekben nem nehéz a munka, de irtóztató por van. Az a por rettenetesen csíp, meg lehet tőle fulladni. Ügy is hívják, hogy méregluk. Mindig a gazda vállalta közös megbeszéléssel: „Ha beállsz nálam a lukba, én is beállok tenálad." Tehát ez kölcsönös alapon ment. Nagyon meg kellett az embernek tartani mindenki elismerését a jó munkája elvégzéséért, mert akkor jövőre nem hívták meg gépelni. Ezt nevezték kaláka cséplésnek. Rokonok, jó barátok, szomszédok összeálltak és együtt dolgoztak. A falusiak ezért kedveztek egymásnak; sütöttek, főztek ez alkalommal. Amikor leállt a gép rostát váltani, a háziasszony hozta a frissen sült kapros, túróslepényt, amit éppen akkor szedett ki a kemencéből. Utána jó hideg szódás fröccsöt, és ment a munka tovább. Amikor délben mentek haza ebédre, úgyszintén kínálták az embereket. Olyan is volt, hogy több mint felét el sem engedték, hanem beterelték ebédhez a hűvös szobába. Akit megtisztelt a gazda, behívta, de annak ezt viszonozni is kellett. Olyan ünnepies volt, nagyon szép és családias. Például a gépész és a két etetője azok mindig ott étkeztek, ahol éppen ment a cséplőgép. Édesapámnál mindig daloltak a munkások, ő vödörrel hordta ki a bort nekik. Mellé helyezte a bögrét és merített, akinek éppen kel197