Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)
kerül. Még le is kötötték a petrencét. Belőle sodortak kötelet — egyik húzta, a másik sodorta — amit átdobtak a tetején. Másik felén besodorták, így bebiztosították, hogy a szél nem döntötte szét, és eső esetén nem ázott be. Még gallyakat is szúrtak bele, hogy erősebben álljon. 112. Ledűlött, ledűlött a szénaboglya teteje, Gólyamadár sej, haj fészket rakott belőle, Megállott a mocsár a boglyának a tövébe', Nem is találok én szeretőt csak jövőre. A nóta azért szól így, mert ügyetlen, gyáva legény nem tud boglyát rakni. Én sokat dolgoztam a réten, mert édesapámnak napszámosok kaszáltak, ami sokba került- Én, ha csak gereblyéztem és forgattam, az is sokat tett, azt sem kellett másnak csinálni. Rakott szekéren nagyon szerettem ülni. Kicsit féltem, hogy felbo- Szénahordás rul, de azért élveztem is. Beláttam mindenki udvarába, mert magas volt a szénásszekér. Egész karavánok sorakoztak egymás után. De amikor megjelent az égen a felhő, volt ám kétségbeesés! Nagyon féltem a csattogástól. Rohantak a szénáskocsik, hogy be ne ázzanak, az még a félben állott kazalnak sem tett jót. „Akkor jó a kazalba rakott széna, ha tűző napot rakták bele", — így tárták az öregek. Jó illatú széna, több abrak. De ha penész került közé az a kehet nevelte, megköhögősödtek tőle az állatok. Kazalrakáshoz is gyakorlat kellett, mert akinek nem volt érzése hozzá, alig fejezte be, már fel is borult és kezdhette elölről. A kazalnak jól tele kellett taposni a közepét, szarvakat csavartak a szélére, jó nagy villákkal. Édesapám a szarvak csavarásához falástosan kérte a szénát. Az a falást, amikor jól össze van lapulva a széna, többet lehet szúrni a villára. Jó erős kezű férfi képes egy szarvat felvetni egyszerre. A szarvat megcsavarják és úgy helyezik a kazal szélére és a két végére. A lent állóktól kérdi a kazlas — „Jó áll, kijjebb vagy bejjebb tegyem?" Amikor készen van a kazal, beborítják szalmaréteggel, azt pedig lefogatják poloznákkal. A polozna kétméteres, vékony faág. Drótot vagy szalmakötelet kötnek a végére és ráhelyezik a kazal tetejére. Két oldalán leeresztik, így egyenlően fogja a széltől. Rudakkal megtámasztják arról a feléről, amerre lejtés a talaj. Különben a kazal arra tart a dűléssel, ahonnan rakják. Oda terhes, amellik feléről adják fel villával és onnan ragad a több széna rá. Erről szól a nóta is: 113. Sej, kedves rózsám jó' rakd meg a kazalod, Tied leszek ősszel, ha úgy akarod, Pej paripád büszkén vágja a sarat, Sej, amikor majd viszed velem az ágyam. Sej, de jó szénát etetek a lovaimmal, Én kaszáltam nyáron a két karommal, Elvágtam a kispaosirta bal szárnyát, Sej, gyere babám szedjük össze a tollát. 189