Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

Holló mama gyógyítása Apám füvei Sebekre sót, paprikát! és lefeküdt ezzel a dunsztkötéssel. Két óra múlva a dunna is teljes víz volt. Ezt bárki megpróbálhatja, nem kerül pénzbe, és elismerését fogja adni. Nem is történik semmi baja, esetleg nagyon kiizad, de a meghűlés elmúlik. Ezekkel a módszerekkel gyógyítottak az ük-, dédes nagyszüleink is. Nékem még a szüleim is. Én elég jól emlékszem hiszen sokszor a bőrömön tapasztalhattam. Többször említettem már, hogy gyermekkoromban sokat betegeskedtem. Vékony kislány voltam. Torokfájással igen sokat szenvedtem. Olyan mirigygörcsök voltak a fültöveimnél. Édesapám a hátán hordott a Hétházsorba Holló nagymamához. Az imádkozott a fülembe, és megkente azt a fájós nyakamat. A miatyánkot és üdvözlégyet, mondott valamit, de ezt elfelejtettem. Sokat sírtam, mert azok a mirigyek igen fájtak, ahogy nyomkodta szét. Kenés után még volt egy fájdalmasabb része a gyógyításnak. Törülközőt összecsavart, az állam alá csavarta keresztül a fültövön és felemelt véle. Azt képzeltem, hogy egyszer meg fogok fulladni, hisz az akasztás formáján végezte. Sok-sok kínzás után még valami flastromokat főztek, ez az azután meggyülesztette, majd elmúlt. Édesapám minden füvet ismert, és mindenben kincset lelt. Olyan szépen mondogatta mindig: — „A jó Isten fűbe, fába adta az orvosságot. Hittel kell keresni és benne remélni, hogy meggyógyuljunk tőle." Ezért egy kissé félek is, hogy több olvasó lesz, aki az ostobaság fokára helyezi minden erre vonatkozó feljegyzésem. Ezért használom elsőként szülém, majd másodsorban mások elbeszélését, hogy ez a vád se érhessen, hogy másra hárítom az egyszerű emberi tulajdonságot. Nyáron gyűjtötte a gyógynövényeket. Egész patika volt a padláson. Csomókat kötött, sőt kévéket a szárított füvekből. Nagyon szerette az ökörfarkkórót, bilindek magot, sárga bojtorványt, fityfinget, porcfüvet, fodormentát. Szárította a bodza gallyacskákat virágostól. Ásta a nadragulyát, pokóparajt. Legértékesebbnek tartotta az ezerjó füvet. Ezt éjszakákon szedte, vagy korán hajnalban, amikor még a harmat is rajta volt. Sokszor panaszkodott, hogy ez az a fű, amelyet a boszorkák lelopkodnak. Erre vigyázni kell. Egész kincset látott benne, ha tudott szedni valamennyit. Ügy is hívta, hogy boszorka varázsvessző. Szép orgonaszínű lila virág ez, 5—10 centi hosszú virága van. De a hegye volt az értékesebb, úgy is volt lecsipkedve. Ez mindenre jó volt: sebekre, teának, párolni, füstölni. Volt aki fülfolyásban szenvedett. Gunyhóvirág teát főztek, annak a gőzén gőzölték és csöppentették is a fülbe. Itatták belőle a beteget, imádkoztak fölötte, majd tüzet raktak szemétlapáton és arra csöppentették azt a vizet, amivel megmosták a fülét, ima közben. így gyógyították őket. Nem félt a fájdalmaktól, nyitott szemmel ment mindennek neki. Ha bármilyen sebet ejtett a testén, azt nem pólyázta be, vette a sót és az erős házi paprikát, behintette sebeit. — „Hadd konzerválódjon, Julkám, így nem lesz semmi baj, nem fog kimatériázni, se nem prontosodik el." Vagyis nem mérgesedik el. — Ezt a furcsa hősiességet megkövetelte mindnyájunktól. Édesanyám egyszer aratás közben megsérült. Szoknyája beleakadt a kaszatakaróba és maga után rán108