Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)
IV. A kapitalizmus kora - 5. Cegléd az első világháború alatt, a polgári demokratikus forradalom, Tanácsköztársaság (1914–1919). (Nagy Dezső)
akarat éles hangú vezércikket írt ezzel kapcsolatban, s a történteket intő példának állítja a ceglédi proletárok elé: „Vérbefojtani, lehetetlenné tenni, megsemmisíteni akarta Budapesten a burzsoák piszkos, fekete pénzén megvásárolt fourzsoácsőcselék a proletariátus uralmát. Ez a had, amelyben ott ült együtt a herék, a munkátlanok egész sokadalma, a volt aktív tisztek éppen úgy, mint a tacskó ludowikások, a szennyes múltú zsidó börzeügynök, meg a klerikális csuhás, fegyveres erővel, géppuskákkal, monitorokkal hátbatámadta a proletariátust. Kissé tévedtek azonban ezek az ellenforradalmár urak a munkásság erejének megítélésekor, minthogy elfelejtettek utánanézni, mi az oka, hogy velük szemben a magyar proletariátus irgalmas volt.. ," 47 A MT ülésén Hörörnpő István ismerteti az ellenforradalom országos mozgolódásait és azt kéri a MT-tól, hogy nyilvánítsa ki Cegléden is a burzsoázia elleni szigor alkalmazását. A MT egyhangúan elfogadja javaslatát. Az egyesült párt ceglédi titkársága Kiáltványt tett közzé a lapban: Cegléd forradalmár munkásaihoz. „A földjeiktől, bankjaiktól és here életmódjuktól megfosztott grófok, bárók, papok és árdrágítók szent szövetségre léptek, hogy véglegesen leszámoljanaik a dolgozó munkások hatalmával. Latjaik a vörös hadsereg fényes győzelmeit és érzik, hogy a dolgozó munkások hatalma napról-napra erősebb lesz. A legaljasabb eszközökhöz folyamodtak tehát: alávaló, hazug hírekkel egymásra akarják uszítani a falusi proletárt a városira. Aratás előtt a legképtelenebb hazugságokat terjesztik, hazudnak és izgatnak. Céljuk világos. Hadsereget akarnak toborozni az ellenforradalom számára, a dolgozó munkástestvéreink legyilkolására. Ezekben a komoly időkben tisztán akarunk látni. Tudni akarjuk kik azok a sorainkban, akik testvéreink, akikre számíthatunk. De tudni akarjuk azt is, hogy kik a vérszopóink megfizetett pribékjei. E hó 27-én pénteken este 6 órakor az összes szakegyesületekben előadásokat tartunk. Előadókat a párttitkárság küld. Az előadásokon ismertetni fogjuk a helyzetet. Minden forradalmár munkástestvérünknek ott kell lennie. Akik nincsenek velünk, azoknak semmi helyük a szakegyesületek/ben. A szakmák vezetői tartoznak nyilvántartani a megjelenteket. Akik az előadásokról igazolatlanul elmaradnak, lajstromozni kell és az egyesületekből kizárni! »-Ki nincs velünk, az ellenünk!« Éljen a világforradalom! Éljen a dolgozó munkások nemzetközi hatalma! Forradalmi üdvözlettel!: A Szocialista—Kommunista Párt czeglédi titkársága." 48 A tervezett gyűléseket megtartották a helyi szakszer vezetek, hogy számba vehessék kikre számíthatnak a munkáshatalom megvédésében. Ugyanakkor elhatározták, hogy szervezetten segítenek megcáfolni a rémhíreket és letörni az ellenforradalmi uszításokat. Kijelentették, hogy a város forradalmi munkássága tömör egységben áll a diktatúra mellett. De mindezek a diktatúra melletti kiállások, állásfoglalások és erélyes intézkedések sem tudták végleg elhallgattatni az ellenforradalmi hangokat és mozgolódásokat. Július elején a lap megint a gyávák és rémhírterjesztők ellen ír: 350