Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

IV. A kapitalizmus kora - 5. Cegléd az első világháború alatt, a polgári demokratikus forradalom, Tanácsköztársaság (1914–1919). (Nagy Dezső)

val hozta az életképtelen egyesületi könyvtárak szaporodását; az egység hiányát; s a könyvtárak kiszolgáltatott helyzetéből következő elvtelenséget a gyarapításban; s a szélesebb tömegekre kiterjedő könyvtári propaganda teljes hiányát. 1919 művelődési politikája — a mögötte álló társadalmi változásra alapozva — gyökeresen megoldotta volna a helyi könyvtárügy e hármas kulcskérdését, melyről, mint láttuk, határozott elképzeléseik voltak.

25 d) Színház a Tanácshatalom időszakában A Tanácshatalom ideje alatt a város kulturális életének jelentős eseményei voltak a színházi előadások. Megfelelő színművek és előadások hathatósan elősegíthették volna a szocialistia embertípus kialakulását. Száimos forrásanyag gyűlt össze e témával kapcsolatban, s így részletesen megrajzolhatjuk a város 1919-es színháztörténetét. Júniusig, amíg a Miklósy-színtársulat Ceglédre nem érkezett: műkedvelő előadások és különböző vándortársulatok játszottak a városban. A helyi laptól kemény bírálatot kaptak a műkedvelők múltba forduló, giccses előadásukért: „A műkedvelő előadások kommunista szempontból való felülbírálata szükséges. De kétszeresen áll ez, ha proletárok az előadók. Ilyenkor egyenesen kötelesség proletártárgyú darabokat adni. Egyenesen nevetséges, hogy még mindig, sneidig, kékatillás huszárfőhadnagyokról kupléznak és a munkásokat érdekes grófnők kis, piszkos hálószoba jeleneteivel akarják szórakoztatni. A fiatal proletárirodalom még szegényes, de annyi anyaga van, hogy 10 műkedvelő előadást is lehet tartani belőle. De semmi grófnéket, semmi huszárfőhadnagyokat többé. Erre az émelyítő társaságra igazán nincsen semmi szükség. És éppen ezért szükséges, hogy a MO vizsgálja át a darabokat."

26 Egy vándortársulat „Nagy Proletár Estélyét" is megbírálják, írván, hogy az sem művész, sem proletár nem volt. Kikeltek azok ellen, akik azt hiszik, hogy néhány kuruc nóta, csapnivalóan rossz sanzon és más effélék jelenítik a szocialista művészetet. Falura is elvisszük a kultúrát jelszóval művészetet hirdetnek és csúnya kóklerségnél nem nyújtanák egyebet. Valóságos purifikáitorként süvít a Népakarat cikkírójának hangja, mikor a szocialista kultúra védelmében még a Népbiztosságot is elmarasztalja: „Kompromittálják, felrúgják, szembeköpik azt a szent, szép, új kultúrát, amelyet mi adni akarunk és amelynek hajtóereje a mi szép, emberi, maradandó vörös eszménk, a mi megvalósuló ideáljaink... Nem tűrjük, hogy megfertőzzék a proletárok újialt váró lelkületét. A szombati előadás után olyan felzúdulás támadt, hogy a vasárnapra a műsort megváltoztatták, hogy legalább a trágárságok kimaradtak belőle. Sajnálatos, hogy a Népbiztosság ilyen társulatokat küld le vidékre... Budapesten tudomásul kell venni, hogy mi igazi kommunista kultúrát, művészi kultúrát akarunk."

27 E keserű kulturális tapasztalatok után került sor a Miklósy-féle társulat megérkezésére és bemutatkozására. (Június 1.) Miklósyék a Tanácsköztársaság bukásáig a városban szerepeltek. Hetente 2—3 alkalommal tartottak előadásokat. A ceglédiek már jól ismerték őket a korábbi évekből s jó véleménnyel voltak róluk. Repertoárjuk prózai és zenés darabokból, operettekből állt. Bemutató előadásuk Seribe: Szókimondó asszonyság с darabja volt. A helyi lap kritikusa dicsérte az előadást. Az első napok érdeklődéssel fogadott előadásai után a kritikus hiányolja a szocialista szellemű darabok előadását, s felhívja a társulat figyelmét, hogy a nehézségek ellenére, saját kezdeményezésükre előadhatnák a Tanítónőt 343