Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

IV. A kapitalizmus kora - 5. Cegléd az első világháború alatt, a polgári demokratikus forradalom, Tanácsköztársaság (1914–1919). (Nagy Dezső)

(Bródy), a Kísérteteket (Ibsen), az Éjjeli menedékhelyet (Gorkij). De miután a darabhiányon nem tehetett segíteni, à kritikus figyelme a nézőközönség felé fordul és keményen bírálja fegyelmezetlen magatartásukat: „A színház templom, a kultúra temploma és aki az előadások alatt suttog, beszélget, rendellenesen viselkedik, éppen olyan vétkes a kultúra templomával szemben, mintha egy idegen felekezet templomában káromkodnék. A durva magatartás elveszi a színészek kedvét is, a komoly csend ihletet, hangulatot hoz. Ezt minden színházlátogatónak tudni kell.. ,"

28 A közönség fegyelmezetlen viselkedésére minduntalan visszatérnek és keresik az okot erre. Egyik okát a közönség éretlenségében látják: pedig az előadott darab országszerte kedvelt és bevált darabja volt a munkásszínjátszóknak is a Thália iSzínház bemutatója óta. (Heyersmann: Remény c. halászdrámája.) A fegyelmezetlen közönség hangulata átragadt a színészekre is, s a Viola, az Alföld haramiája с darab kapcsán a színészeket is megrótták. A helyi illetékesek lázasan keresték e színházi probléma megoldását, s úgy vélték, hogy a közönség azért renitenskedik, mert az előadott darabok — szentimentális, giccses polgári szemléletű művek — nem tudják lekötni őket. Utasították Miklósyt, hogy haladó szellemű színműveket is mutasson be. Ez megtörtént, de a Remény, Sárga liliom, Tanítónő a közönség részéről ismét nagymérvű meg nem értésre talált: „Összefacsarodott szívvel ültünk a nézőtéren és fájdalommal azt kell látnunk, hogy a proletárok nem értik meg, kinevetik a legtragikusabb, a saját életükből vett jeleneteket. És a proletárok, akik emberek sorstragédiáin, proletárok hátán suhogó korbácsütéseken hangosan és jóízűen tudnak nevetni, fájdalmas szimbólumai a kapitalista társadalom lelketlenségének, amellyel rettenetes kulturálatlanságiba süllyesztette a dolgozók tömegeit. És a színháznak mégis a tömegeket kell nevelni, tanítani, lépésről-lépésre. Ma még a színházba járó proletárok — úgy látszik — nem akarnak klasszikus és szociális tragédiákat látni, tehát nevelőhatású vígjátékokat kell nekik bemutatni."

29 A Miklósy-színtársulat eredményes működéséről szólva megállapítják, hogy az elmúlt hónapokkal némi művelődési lehetőséget hoztak a városba, de augusztus elején távoznak. Félve gondolnak a közelítő telire: amely a szegény ceglédiek számára nem jelent egyebet, mint havat, esőzést, hosszú, soha véget nem érő téli estéket, amelyeket, ha jól megy, méghozzá fűtetlen szobában kell eltölteni. A helyi lapban nagy agitáeiót folytattak az állandó színtársulatért és az állandó színházért. Ennek helyét az átalakított Vígadóban vélték megtalálni. A kezdeményezés nem folytatódott és mindmáig nincs állandó színház Cegléden. 1919. augusztus elsején este a Milklósy-szíinltárisulat előadta Vitéz Miklós: Akiknek egy a sorsuk с drámáját: nagy sikerrel. Ezzel az eseménnyel véget ért a Tanácshatalom a városban — másnap bevonultak a román csapatok. e) Sport A helyi labdarúgócsapat időnként a környező helységek csapataival mérkőzött nagy érdeklődés közepette. Ezzel lényegében ki is merült a sporttevékenység Cegléden. A helyi lap figyelme e kérdésre is kiterjedt és többször hangot adtak a sportélet fejlesztése érdekében. „Dolgozni elvtársak, sportéletet teremteni ezen a kulturálatlan Cegléden — ez a feladat! — írják. Az erők összefogására sportdirektóriumot alakítottak, hogy elősegítsék a dolgozók testedzését. 344