Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

IV. A kapitalizmus kora - 4. A ceglédi földmunkásmozgalom története (Farkas József)

után újabb beterjesztés következett és a végső jóváhagyás október 31^én történt meg.

80 Az alapszabályok intézésében Kállai István járt el, aki Várkonyi egyik buzgó híve volt és részt vett a későbbi, szeptemberi kongresszuson is. Az építőimunkásoknak is szükségük volt a szervezkedésre, mert helyzetük nem sokban különbözött a földmunkásokétól. A városnál foglalkoztatott ácsmunkások napszámbére nyári időben 1,30 Fit, télen 80—90 kr. volt. Mindezt versenytárgyaláson határozták meg. A biztos városi szolgálaton kívül ennél kevesebb volt a keresetük, legalábbis átlagosán.

87 1897. június 6—7-én Budapesten tartott I. országos építőmunkás-kongreszszusra a ceglédiek azért nem küldtek küldöttet, mert rossz anyagi viszonyaik miatt nem tehették meg.

88 Ha a fővároshoz viszonylag közeli Ceglédről egy küldött útiköltségét sem tudták összeadni, akkor ez azt jelenti, hogy kétszeresen is rászorultak a szervezkedésre. A földmunkások tartós küzdelme kevés esetben vezetett eredményre. A munkáltatók, bár félték az esiétleges aratási sztrájktól, de kevésszer egyezkedtek a munkásaikkal. A bérmozgalmak következménye és egyben a korabeli mozgalmak csúcsa is az 1897 nyarán kibontakozott aratási sztrájk lett. A sztrájk szinte az egész Alföldre és Dunántúl néhány megyéjére is kiterjedt. Az aratási bérmozgalmak és sztrájkok többnyire a munkások győzelmével végződtek. Az aratási sztrájkokhoz kapcsolódott a cséplési feltételek, napszámbérek és számos helyen a cselédbérek megjavításának kivívása is. Szinte mindenütt kivívták a robot és más mellékszolgáltatások eltörlését. Az aratást a korábbi 11— 14-ed rész helyett 10-edén végezték. Pest megyében is általánossá vált a mozgalom. Magával ragadta itt is a mezőgazdasági munkásság minden rétegét. „Volt egy jelszó, amely Pest megyének egy részét végigjárta: »aki ember, az nem szegődik cselédnek«."

89 Az aratási sztrájk az abonyi járásban és a Tápió mentén okozta a legtöbb gondot a hatóságoknak. Június 29-én kelt jelentésében ezt írja az abonyi főszolgabíró: „Tószegen általános aratósztrájk ütött ki, alispántól kértem, hogy az abonyi huszárszázad sürgős sürgöny útján rendelkezésre boosáttassék." Július 5. „Az aratómunkások sztrájkja folyton tart, tárgyalások napirenden. Július 8. Báró Orczy újszászi és Sivó Miklós abonyi aratói tagadták meg a munkát. Július 9. Az aratók Sivó tószegi tanyáját többszöri felszólításra sem hajlandók elhagyni", tétlenül hevernek, izgatnak, más munkásokat oda nem engednek.

90 A nagykátai járásban, különösen a Tápió menti községekben volt erős a sztrájk. Számos községbe katonaságot rendeltek ki. Minden csendőri erőt megmozgattak, de többnyire eredménytelenül. Sztrájk volt Tápiószentmártonban, Tápiószecsőn, Tápióságon, Almáson, Tápiósülyben, Tápiószelén, Tápióbicskén, Túrán, Úriban, Dánoson, Nagykátán, Kókán, Dukán és a megye távolabbi pontjain is a váci járástól egészen Kiskunhalasig. A sikeresen megvívott bérharc a szomszéd birtokos, ill. a szomszéd település aratóira is hatott. A tömeges sztrájkharc eredményekéní olyan helységekben is megindult a sztrájkharc, ahová a szocialista szervezkedés még nem jutott el. A hatóságok a katonai és csendőri fellépéssel kevés eredményt értek el. Nem használt az elővezetés és a letartóztatás sem. Több helyről elűzték a sztrájkolok a máshonnan hozott aratókat— sztrájktörőket — is. Tápióbicskén 25 idegen aratót űztek el. A tápiószentanártoiniak sikerének hírére tört ki a sztrájk Ceglédbereelen és szintén az aratök győzelmével fejeződött be. A közvetlen ceglédi források elvesztek, így csak következtetni lehet arra, hogy a nagy tapasztalattal rendelkező ceglédiek sem maradtak tétlenül Kardos 308