Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

IV. A kapitalizmus kora - 3. Társadalmi és politikai harcok, irányzatok a XX. század elejéig (Reznák Erzsébet)

Verhovay szereplése éppen arra az időre esik, mikor mind élesebb határvonalakkal különültek el a városi társadalom egyes rétegei. Mindez különösen a kispolgári helyzetűek sorsát — kisbirtokosok, tisztviselők, iparosok, hivatalnokok — súlyosbította. Ugyanakkor a gazdasági-politikai vezető réteg sem érezte magát biztonságban, hiszen a felgyorsult kapitalista fejlődés (értékesítési nehézségek, korszerűtlenné vált termelési eszközeik stb.) őket is sújtotta. Ezzel egyidőben — ettől azonban függetlenül — a városbeli zsidó kereskedők, iparosok, értelmiségek helyzete mind biztosabbá vált. Ez a magyarázata a városbeli antiszemita jelszavaknak, zavargásoknak, hiszen a zsidók gazdagságában látták saját nyomoruk okát. Egyszersmind a széthasadozott városi rétegek között megtört az eddigi szolidaritás is, az éles társadalmi különbségek egymás ellen fordították őket. Hozzájárult mindehhez a függetlenségi párt politikája, az, hogy hosszú ideig nem határolták el magukat az antiszemitáktól, kik közül nagyon sokan e pártban kezdték politikai pályafutásukat. így az volt a látszat, hogy az antiszemitizmus része a függetlenségi párt politikájának. Nem volt tehát pontosan elkülöníthető: ki antiszemita és ki „csak" függetlenségi párti? Bár 1883-ban a hangadó antiszemitákat (köztük Verhovayt is!) kilépésre kényszerítették a pártból, nem mindenki vallott nyíltan színt. Maradtak még jócskán a párton belül, nagy és komoly gondot okozva a frakciózásra úgyis hajlamos pártvezetőségnek. Ráadásul az Antiszemita Párt választási célokra továbbra is gyakran a függetlenségi párt helyi szervezeteit használta föl, ezeknek kebelében alakítva meg az antiszemita csoportokat. így volt ez Cegléden is: lévén csak egy párt, annak hívei csatlakozhattak az antiszemitákhoz is. így történhetett meg, hogy a ceglédi függetlenségi párt is 1884-ben Verhovayt választotta képviselővé, ki akkor már egyik vezetője volt az 1883-ban alakult Antiszemita Pártnak. Verhovay bukása magyarázható az antiszemita mozgalmak alkonyával, személyes tulajdonságaival, botrányaival, mikkel — életképes program hiányában — mindenkit elriasztott maga mellől. Városi hívei támasza nem lehetett tartós, miután azok ő általa felszított tömegekre támaszkodva elérték céljukat: a polgármester távozását. Az utolsó évtizedek egy történelmi korszak, az Osztrák—Magyar Monarchia végső évei is voltak. A látszólagos politikai konszolidáció, mely hosszú ideig biztosította a dualizmus zavartalan működését, 1890-ben Tisza Kálmán bukásával megszűnt. A „boldog békeidőknek" a rendszer lényegéből adódó elfojthatatlan ellentmondások vetettek véget: a kapitalista viszonyok mellett is hosszú ideig fennmaradó feudális osztályszerkezet, a nacionalista irányú ellenzékiség, a nemzeti és demokratikus haladás szembenállása, a soknemzetiségű birodalom nemzeteinek egymás ellen ható fejlődése, az erősödő osztályellentétek. Mindezek az ellentétek régtől fogva léteztek, a félszárnyú hazai fejlődés következményeként. A hazai politikai mozgalmak tartalmát a kormányzó szabadelvű és az ellenzéki 48^as párt küzdelme, a kiegyezés megtartása, illetve megtagadása jelentette. A század végére azonban a függetlenségi párt is megbékélt a dualista rendszerrel, ellenzékisége a kapitalizmussal szemben áUó, antiliberális eszmék védelmére korlátozódott. Programjába egyre inkább illuzórikus, irracionális és retrográd elemek keveredtek, kihíva ezzel szellemi vezérének, az emigrációban is változatlan Kossuthnak a bírálatát. A belső frakcióharcoktól gyötört „sokfejű" párt alkalmatlan volt az erősödő demokratikus mozgalmak vezeté274