Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

IV. A kapitalizmus kora - 2. A város a jobbágyfelszabadulástól az első világháborúig (Kocsis Gyula)

A textilgyáripar gyors fejlődése gazdaságtalanná tette a takácsok munkáját, számuk Cegléden is a minimálisra csökkent. Jellemző példa erre, hogy Lukácsi János ceglédi takácsmester 1907-ben „az iparág rossz menetére és öregségére való tekintettel" lemondott iparáról, „mivel ezentúl csakis földműveléssel ..." szándékozott foglalkozni.

55 A juhtenyésztés óriási visszaesése miatti nyersanyaghiány, illetve az öltözködési szokások megváltozása a szűcsökre volt hasonló hatással. A mezőgazdaság kezdeti gépesítése is (cséplőgépek, vas talajművelő eszközök, permetezők) növelte a különböző vasiparosok számát. A városiasodás, a nagy építkezés pedig az élelmiszer-, illetve építőiparban működők létszámának jelentős növekedését, szakmai specializálódását eredményezte. Ez a látványos fejlődés (a mezőgazdasághoz hasonlóan) extenzív irányban haladt. Az üzemek, műhelyek száma gyorsan növekedett, azonban ezek 1—2 főt foglalkoztató kisipari műhelyek maradtak. A ceglédi ipari keresők 59%-a még 1910-ben is a segéd nélkül, illetve az 1—2 segéddel dolgozó iparosok műhelyében volt foglalkoztatva. 1845 1900 1910 segéd nélkül 306 844 847 1 segéddel Ш 221 239 2 segéddel Ш 86 __ b» 115 3—5 segéddel 6 86 __ b» 102 6—10 segéddel — 15 30 11—20 segéddel — 7 11 20-nál több segéddel — 1 6 összes üzem 425 1243 1350 1 üzemre jutó átlagszemélyzet 1,3 1,8 2 fő 3—20 fős üzemek átlagszemélyzete — 6,4 6,3 fő ipari kereső 560 2202 2838 1900 és 1910 között megfigyelhető az üzemek növekedésének tendenciája. A segéd nélküi dolgozó mesterek száma alig növekszik, csekély mértékben nő az 1—2 segéddel dolgozó műhelyek száma. A háromnál több segéddel dolgozó kisüzemek száma viszont több mint 50%-kal emelkedett. A fenti tendencia ellenére azonban a kisipari jelleg változatlanul megmaradt. Az országos tendenciához hasonlóan, egyben a helyi viszonyoknak, gazdasági szerkezetnek megfelelően a XIX. század második felében a malomipar fejlődött a legintenzívebben. 1841-ben a mintegy 17 ezer főnyi lakosság fejenkénti évi 10 vékás gabonaszükségletét 74 száraz- és 10 vízimalom őrölte. (A szárazmalmok az aklok között, valamint az aklokat határoló Széchenyi úton és Déli úton helyezkedtek el.) A szárazmalommal való őrlés nagyon megviselte az állatot, ezért a ceglédi gazdák közül sokan vidékre, Űjszászra, Nagykátára, Szolnokra, Soroksárra vitték őröltetni a gabonájukat. A magas építési és fenntartási költség (építés 1500 ft, 30 évi fenntartási költség 1356 ft) ellenére 1863-ra 82-re nőtt a szárazmalmok száma, és a 9 vízimalom mellett már 2 szélmalom is üzemelt. A szárazmalmok nagyon kevéssé voltak termelékenyek. 4—5 óránként felváltott erős lovakkal 24 óra alatt 36 ausztriai mérő (22 hektó) gabonát voltak képesek megőrölni. A szárazmalmok egyik hátrányát — az állatok nagymértékű igénybevételét — a szélmalmok megszüntették, így az 1870-es évek elején több szélmalom is épült Cegléden. A jövő azonban nem a szélmalmoké, 243