Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

IV. A kapitalizmus kora - 2. A város a jobbágyfelszabadulástól az első világháborúig (Kocsis Gyula)

zsellérilletményt már összevásárolt, de még akart venni tizenkettőt vagy tizenhatot abban az esetben, ha az egészet egy tagban kaphatja meg. Kérvényében arra hivatkozott, hogy az ínséges időben is olcsón, sőt hitelbe is adta a gabonát, aminek az árát nem tudja másként behajtani a vevőkön. De rajta kívül is voltak többen, akik a zsellérilletményeket fölvásárolták.

22 Az immár véglegesen kiosztott legelőkön hamarosan felépültek a tanyák. Ezek a tanyák azonban többnyire még csak gazdasági telephelyek és időszakos (nyári) lakóhelyek voltak. A kiosztott homokos legelőn szőlőt vagy gyümölcsöt ekkor még szinte egyáltalán nem telepítettek. A gazdálkodási hagyomány és a gabonakonjunktúra a szántóművelés kiterjesztését eredményezte. A legelők meghódítása, feltöltése nagy erőfeszítéssel járt, különösen a víz okozott sok gondot. Az alacsony fekvésű területeken a hóolvadás megemelte a különböző tavak vízszintjét. Az egyik gazda a tanyáját csak homokzsákgáttal tudta megmenteni az elárasztástól és összedőléstől. A bajokat tetézte, hogy egységes vízmentesítési terv nem lévén, az egyes gazdák a kiásott árkokkal, csatornákkai mások földjére vezették a vizet. A Gerje-folyás környékén birtokos gazdák a vízimalmokra panaszkodtak sokat. A molnárok indokolatlanul magas vizet tartottak a gyenge töltéssel védett malomtavakban. A gátszákadások, illetve a magas talajvízszint 55 gazda földjét tette használhatatlanná.

23 (5. kép.) A tőkeerősebb ceglédi gazdák már az 1850-es években földbirtokot szereztek a környező területeken. 1855-hen Keglevich Gábor eladta mikebudai pusztáját, amelyet a ceglédiek szereztek meg. 1872-ben pedig több mint 100 ceglédi gazdának volt (főleg szőlő) birtoka a Cegléddel szomszédos, Nagykőröshöz tartozó nyársapáti határrészen. A határ északi, feketeföldi részén ezzel ellentétes folyamat zajlott. A legtávolabbi dűlőkben (Vermes, Semetka—Izsó) és a kis darabokból álló Bónafikán a ceglédberceliek vásárolták meg a földéket, 1868-ban már 11,5 teleknyi földet birtokoltak.

24 A legelőfelosztás eredményeképp, a gabonakonjunktúra hatására a század végére a ceglédi határ nagy részén tanyás szántóművelés folyt. A szántónál is intenzívebb szőlő-, gyümölcs- és kertkultúra területi növekedése a század végéig csak kismértékű, valószínűleg a korábbi hagyományok, valamint a tőkehiány következtében. A szőlők és gyümölcsösök területe csak a XX. század első évtizedében, a parcellázások következtében növekedett nagyobb ütemben.

25 (Lásd az alábbi táblázatot.) szántó rét, kert legelő szőlő erdő % % % % % 1854 43,9 13,2 32,0 4,2 0,8 1864 46,3 15,9 32,0 4,4 0,9 1895 71,8 9,2 9,7 5,2 2,4 A szántók területe nemcsak mennyiségileg növekedett meg a századfordulóra ilyen nagy mértékben, hanem a használat intenzitása is fokozódott. Az 1864. évi, az összterület 46 százalékát kitevő szántónak ugyanis egyharmada ekkor még ugar, a század végére viszont ez az arány mintegy 2 százalékra csökken, ugart nem hagynak, az egész területet váltogatva búzával, árpával, kukoricával vetik. A városi tanács 1851. évi jelentésében még a szokásos földhasználatról szólva leírták, hogy a szántók harmadrészébe az első évben kétszerest, a második évben 2

/з rész árpát, Уз rész zabot vetnek, a harmadik évben ugarnak 227