Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

I. Természeti, földrajzi viszonyok - 2. A városkörnyék természetes növényzete (Szollát György)

dött homokkötő növényzet pusztulása nyomán. A legtovább az árterek és a többi vizenyős, vízállásos terület mocsári és lápi növényzete maradt érintetlen, egészen a múlt századig, amikor is a folyószabályzásokkal, lecsapolásokkal megindult a terület mesterséges kiszárítása. így vált a gazdag élő világú, változatos táj kultűrpusztasággá a népek irtásai és a — török hódoltság után még intenzívebbé váló — mezőgazdasági tevékenység folytán. Napjainkban tehát, amikor az Alföld több mint 90%-a megművelés alatt áll, képletesen szólva alaposan ki kell hogy nyissa a szemét az, aki a természetes növénytakaró, az ősi flóra hírmondóit kívánja látni. Miután e rövid áttekintésből valamelyes képet kaphattunk Alföldünk történetéről botanikai szemszögből, nézzük részleteiben, hogyan érvényesül, Ш. tükröződik mindez a Ceglédet környező vidéken. Területünk az ország florisztikai-növényföldrajzi felosztása szerint a pannóniai flóratartomány (Pannonicum) Alföld flóravidékének (Eupannonicum) Duna—Tisza közi homokterület (Praematricum) flórajárásába tartozik. A Gödöllői-dombvidék egésze viszont az Északi-középhegység (Matricum) flóravidéke Neogradense fróra járásába tartozik. Ugyan ennek a flóra járásnak a határa a flóratérkép tanúsága szerint területünktől északabbra húzódik és a dombvidék peremi részeit már a Praematricumba vonjuk, mégis figyelemmel kell lennünk az előbbi tényre, hiszen e határok nem élesek és a flór a járás egészét jellemző vonások kisugározva, fokozatosan változva éreztetik hatásukat. Ugyanezért fontos szem előtt tartani, hogy vizsgált területünk keleti szegélye egybeesik a Praematricum határával, mely itt a Tiszántúl (Crisicum) flóra járással érintkezik. Mindezt egybevetve kitűnik, hogy Cegléd fent említett tág környezete többszörös átmeneti zónát képez, mivel két másik flórajárás határához esik közel, ill. érintkezik azokkal, így flórájában megfigyelhetők ennek megnyilvánulásai. I. Homoki és lösz erdőssztyepp-vegetáció A Gödöllői-dombvidék Alföldre néző szélein a tatárjuharos löszerdő — az erdősszepp-övben löszön kialakult zonális klimax (=záró) társulás —, a löszsztyeppek és a homoki növénytársulások (=asszociáció) jellemzők. Mivel az e társulások növényzetével kölcsönhatásban kialakult (korábban említett) talajok a legkiválóbbak a szántóföldi monokultúrák létesítésére — nem véletlenül hívják itt „Feketerész"-пек (csernozjom !) e területet —, ma már jobbára csak asszociáció fragmentumokat találunk, vagy csak a társulások jellemző fajait. Albertirsától északra fekszik a Dolina nevű völgy, melynek egy része természetvédelmi terület. A völgy északra néző lejtői erdősek, a tölgyek közé azonban már sok akác elegyedett és szintén terjedőben van a betelepített, meghonosodott bálványfa. A délies kitettségű lejtők egy részére a padosítás után facsemetéket telepített az erdészet, van azonban egy viszonylag háborítatlan gyepterület, amely a pontusi-mediterrán tarka sáfrány élőhelye és éppen ezért „érdemelte ki" a védettséget. E növény zárt pusztai csenkesz gyepben nő, melyben számos sztyeppréti flóraelem megtalálható, úgymint a sárga, fénylő virágú tavaszi hérics, a zászlós csiidfű, a magas, laza bugájú élesmosófű, az ősi löszpusztarétek növénye a ligeti zsálya, az erdőssztyeppfajok közül a közönséges borkóró, hogy csak a legjellemzőbbek közül említsünk néhányat. A Dolinától északabbra egy másik nagy völgyvonulat húzódik, szintén ÉNy—DK-i főiránnyal, a Hársas. A valamikori grófi birtok a sok kis- és nagylevelűhársról kapta a nevét; régóta erdészeti kezelés alatt áll. Az idős molyhos-