Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

III. A város a középkorban és az újkor elején - 2. Cegléd az Árpád-kortól a török kor végéig (Vass Előd)

háztelekkel rendelkező „háztartásfők" lehettek. így, szemben Éri Istvánnal, nem „családfőket", hanem „háztartásfőket" vettünk számításba.

33 Az 1469. évi perben 122 ceglédi háztartásfő, az 1509. évi perben viszont már 181 szerepel. Eszerint a 40 év alatt csaknem 50%-kal több adó-fizetőképes háztartásfőt vettek számításba. A népesség számának kiszámításához figyelembe kell vennünk Mályusz Elemér és Szabó István által a XV. század végére kialakított számítási kulcsot ; azaz a portaszám kétszeresének 30%-kal való emelése egyenlő a családfők tényleges számával. Acsády Ignác szerint pedig egy portára kettő-négy család és családonként 5 fő tételezhető fel.

34 A fentiek értelmében 1469-ben Cegléden, ha egy portáinak vesszük a háztartásfőket; 317 család és 1585 lélek, amíg 1509-ben már 471 család és 2355 lélek élhetett. Tehát egy háztartásra átlagosan 1469-ben 2,51 és 1509-ben pedig 2,60 család esett. Ez az arányszám azt is jelenti, hogy voltak telkes jobbágygazdák, akik kettő vagy több, és voltak szegényebbek, akik csak egy cselédcsaláddal vagy rokonnal dolgoztattak. A fenti háztartásfők tehát gazdaságukat többedmagukkal tartották fent. Az 1407—1526 közötti okleveles előfordulásokban szereplő háztartásfők nevei a következők: Ágostonfi, Antal, Bakonyi, Bakó, Barnabás, Boronyás, Balog, Bán, Веке, Betlen, Bebe, Biró, Bizon, Boros, Búzás, Csáthy, Cserethe, Csik, Csővesi, Csöreges, Darabos, Demeter, Egyed, Farkas, Fekete, Fodor, Foszág, Földes, Fürész, Gazdag (Kazdag), Gálfi, Gergelyfi, Gyárfás, Gócs, Haláros, Herceg, Húsvét, Józsa, Kalamár, Kálmán, Kecskés, Kevély, Kis, Kovács, Kónya, Kun, Lantos, Lengi, Lukácsi, Lukácsfi, Markosi, Márkus, Meleg, Merev, Méhes, Mikebudai, Mónos, Nagy, Nagykerekű, Nagytőrű, Nómedi, Német, Oláh, ösztövér, Oltóványi, Pálfi, Pécsi, Pénzes, Pilisi, Pócs, Rózsás, Sajtolan, Somogyi, Szabó, Szálai, Szászi, Szegező, Székely, Szij, Szijjártó, Szolnoki, Szondi, Szűcs, Tagos, Tegzes, Tibor, Torontál, Tót, Varga, Vajda, Vasvári, Verebes, Vég, Veres, Zalai, Zsengellér. E 96 családnév közül 13 utal valamilyen iparra, ami az összes mintegy 14%-át teszi ki. Azonban a fenti nevek 119 éves időszak különböző éveiből származnak, s így Cegléden egy időben pontosan a háztartásfők 14%-ról valamilyen iparos mesterség folytatását nem lenne helyes feltételezni. Valamilyen ehhez közelítő arányban biztosan éltek állandó kézműipart és ezt csak időszakosan, főleg télen folytató kézművesek és számuk inkább az utóbbiak javára tolódott el. Adatok hiányában csupán abból a meggondolásból kiindulva, hogy a magyar családnevek éppen a XV. századi kezdeti kialakulásának általánossá válása idején még az ipart űzők a mesterségükről kaptak családnevet, pontos megállapításokat nem tehetünk. Azonban a kovács, varga, szabó, szíjgyártó, szűcs, bognár, lakatos, lantos és tegzes mesterségek folytatóit feltehetőleg ekkor Cegléden ténylegesen megtalálhattuk. Az egyetlen szabómester említését 1444-bőL ismerjük oklevélből.

35 A kézműiparon kívül a kereskedelemre utaló családnevekkel is találkozhatunk, mint Kalamár és Haláros. A ceglédi kereskedelem méreteiről és lebonyolítóiról azonban ekkor még részletes ismeretekkel nem rendelkezünk. Az értelmiség közül a plébános, valamint a káplánok említése szerepel. A ceglédi iskola működéséről csupán annyit tudunk, hogy a plébánián káplánok tanítottak. 1520-ban éppen Máté káplán vezette az oktatást. Ezenkívül biztosan tudjuk, hogy a külföldi egyetemek közül a bécsi és a krakkói egyetemre 1487—1514 közötti időszakban 8 ceglédi deák iratkozott be.

36 A már fiait külföldi egyetemekre is elküldő gazdag jobbágy mellett a népesség közel kétharmada szegény zsellér vagy cseléd lehetett, akik a termelés nagyobb részét végezték. Róluk még a feljegyzések sem emlékeztek meg. A föld-