Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Gödöllőiek - Jurecskó László: K. Lippich Elek – a hivatalos művészetpolitika irányítója – és a gödöllőiek

végbe. A Lippich-féle művészetpolitikai koncepció hatására az akadémikusok vezető pozíciói meginogtak, háttérbe kezdték őket szorítani az állam támogatását egyre inkább élvező gödöllőiek és a Lippich elveit valló és kiszolgáló művészek. A másik oldalon viszont felnőtt egy új, erős;, forradalmi művészgeneráció — a modern művészetek képviselői —, akik pozícióik megerősítésié után felhagyva a védekező taktikával támadásba, mentek át. Ezt annál is inkább tehették, mivel tagjaik sorában egyre több elméletileg képzett művész volt. (Gondoljunk például a Nyolcakra.) A két oldalról egyre növekvő elégedetlenség kifejezésére csak a megfelelő pillanatot kellett kivárni. Ez 1910 decemberében érkezett el. Lippich ekkor érkezett 25 éves hivatali szolgálata jubileumához. A művészek egy csoportja — Körösfői Kriesch Aladár vezetésével — levélben kérte a Magyar Képzőművészek Egyesületét, hogy hívjanak össze egy közgyűlést Lippicfi ünneplésére. A művészek nagy többsége — a fent vázolt okok miatt — ezt ellenezte. Lippich tudomást szerzett az indítványról és a közhangulatot ismerve kérte, hogy ünneplésétől tekintsenek el. A művészek növekvő elégedetlenségét azonban már nem lehetett lecsillapítani. A közgyűlés december 3-án zajlott le. Lefolyásáról még aznap este levélben értesítette Kriesch Aladár a miniszteri tanácsost. A levelet fontossága miatt teljes terjedelmében közlöm. „Kedves jó barátom! Isten óvjon barátaidtól! Ezt a mottót írom ide erre a levelemre, amelyet még hazautazásom előtt írok neked — írom azért, hogy téged a mai ülésen történtekről egész tárgyilagosan informáljalak és pedig minél előbb, hogy minden egyéb szokásos egyoldalú előadásoknak a jelentőségét a maga értékére redukáljam. De mindenekelőtt bocsáss meg nekem még egyszer, hogy akaratlanul bár, hozzájárultam ahhoz, hogy a te neved a mai estén egyáltalán említve is lett. Lefolyás: Az ülés előtt megfogalmaztunk egy iratot, melyben hivatkozva a te kívánságodra, az üdvözlésre vonatkozó indítványunkat visszavonjuk. Egyben pedig szóban megegyeztünk Rónával, hogy ő egyszerűen felolvastatja ezt az iratot s ezzel mindennek vége. Ő ennek dacára a felolvasás után Jendraasiknak adta a szót — erre a mi részünkről Pap Sándor felelt — a többit aztán ne kérdezd — bizonyára fogsz róla hallani, talán olvasni, minden féle árnyalatban és színezetben,! Nagyon szégyellem magam. Csak egy kérésem van hozzád. Maradj meg kérlek összhangban lelked legmélyebb érzésével. Ne reagálj. Várj. Most nem lehet elmenned. — A belülről rothadó szövetkezésnek össze kell omlania. Bocsáss meg. Aladár"

66 Lippich az ügyről valóban hallott és olvasott, mivel az már másnap reggel valamennyi napilapban megjelent. Ezek alapján tudjuk rekonstruálni az ülésen lezajlott eseményeket, valamint ezek következményeit. Jendrassik azt fejtette ki, hogy az összejött kétszáz magyar művész bizalmatlanságát akarja nyilvánítani Lippich iránt. Zala György támogatta őt. Kacziány Ödön, Tele® Ede és Lajta Béla Lippich védelmében szóltak, azonban szavaikat általában nagy felzúdulás fogadta. Csók István egyenesen a tanácsos lemondását követelte. Végül Kemstok Károly kijelentette, hogy a gyűlés szigorú ítéletet mondott ki a művészeti osztály vezetőjének jubiláns működése fölött. A gyűlés után a „Világ" munkatársa Kemstokot és Rónát kérdezte a Képzőművészeti Tanács tervezett 27