Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Gödöllőiek - Jurecskó László: K. Lippich Elek – a hivatalos művészetpolitika irányítója – és a gödöllőiek

az ő eszmerendszerében olyan fontos szerepet elfoglaló tényezőkkel foglalkoznak. A Lippich által felvetett problémához — a rajztanításhoz — kapcsolódik Nagy Sándor elméleti munkásságának talán legjelentősebb része. Lippich írásai e szempontból csak problémafelvetők, noha némi megoldási javaslatot is próbálnak néha nyújtani. Nagy Sándor nagyon részletesen foglalkozik ezzel a kérdéssel és erre vonatkozóan részletes programot dolgoz ki. Bár első írásaiban felvillan a probléma, de komolyan csak az 1900-as évek elején kezd foglalkozni a kérdéssel. Megírja Lippichnek is, hogy a tanügy érdekli egyedül a közügyekből, „ .. . mert csaik ott, azoknál a legzsengébb kis lényeknél lehetne valami igazán tisztának és szépnek alapját megvetni".

52 Ezután cikkek és tanulmányok sorát írja erről a kérdésről. A legelső ezek közül az a kiadvány, amely a VKM megbízásából a tanítóképző intézeti rajztanítónők és rajztanárok előtt tartott előadását tartalmazza.

53 Természetesen ő is nagy kulturális, sőt társadalmi jelentőséget tulajdonít a rajzoktatásnak, hogy a kérdés fontosságát ezzel is indokolja. Nagy Sándor erről a témáról szóló értekezéseiben rengeteg új, a jövő oktatása számára is megfontolni való problémát vet fel, illetőleg ad ezekre választ. Bírálja kora oktatási viszonyait, mivel azok nem veszik figyelembe e gyermekek vele született természetes hajlamait, nem teszik lehetővé, hogy megfelelő benyomások érjék a gyerekeket és azt sem, hogy ezeket maguk dolgozzák fel, hanem beszorítja őket az iskola poros falai közé. Holt, másoktól származó ismeretanyag automatikus bebiflázasára kényszeríti őket. A reformpedagógia elveinek megfelelően követeli, hogy a gyermek képességeit, hajlamait jobban figyelembe vevő oktatási módszer alakuljon ki, amelynek fő követelménye éppen ezen képességek kifejlesztése. Az öröklött tulajdonságoknak — hajlam — túl nagy jelentőséget tulajdonít, ugyanakkor a szocializáció folyamatáról alig tesz említést. Igaz, a gyermek nevelését nem csupán az iskolára korlátozza, az első időben különösen fontos a család, mégpedig — elméletének megfelelően — a szerető család szerepe.

54 Bonyolult természettudományos ismereteket igénylő módon írja le a gyermek agyában végbemenő folyamatot, amelynek eredménye később a rajzolás. Mivel elméletében az öröklött kultúrfoknak — terminológiája szerint: a hajlamnak — tulajdonít a legnagyobb jelentőséget a gyermek nevelése szempontjából és ennek egyedüli megnyilvánulását a farigcsálásban, mintázásban, az emlékezetből való rajzolásban lehet felismerni, ebből következően a rajzoktatásnak privilegizált szerepet szán az oktatásban. A pedagógusok részéről a legnagyobb terhet a rajztanárok vállára rakja.

55 Később örömmel tölti el, hogy az Iparművészeti Múzeumban 1910-ben egy gyermekrajz-kiállítást rendeznek.

56 Majd későbbi cikkében örömmel konstatálja, hogy az iskolád rajzról való felfogás megváltozott és mint legfőbb tényező, beköltözött a közoktatásba.

57 Nagy Sándor rajztanításról vallott eszméi sok olyan problémát felvetnek, amelyekre a választ mai oktatásunk sem tudja: megfelelően megadni. Nagy Sándor társadalmi kritikáját legtöbbször szimbolikus írásaiban fejti ki. Valószínű, hogy a társadalomról vallott nézetei néhányszor szembeállítják Lippich Elekkel. A tolsztojianizmusra és Schmitt Jenő által képviselt gnoszticizmusra épülő világképe is teljesen eltérő a tanácsosétól. írásaiban még elvétve sem lehet a nacionalizmust kiszolgáló nézeteket, megjegyzéseket találni. Schmitt Jenőtől kapott leveleiből kiderül, hogy bekapcsolódott annak titkos szervezetébe.

58 Schmitt korabeli társadalommal szemben kifejtett nézetei és tevékenysége következtében többször került'összeütközésbe az állammal. Nagy Sándor a szeretet vallásából kiinduló társa dalomkritikája azonban megragad a viszonyok 25