Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Gödöllőiek - Jurecskó László: K. Lippich Elek – a hivatalos művészetpolitika irányítója – és a gödöllőiek

das, Megismerés kifejezések, egyértelműen Schmitt Jenő hatásának tulajdoníthatjuk. Nagy Sándor elméletében a tolsztojianizmus és a Schmitt által kifejtett gnoszticizmus egyesül. A belsőnek, a léleknek az említése a tudatossággal együtt új elem a korabeli alkotáslélektani elméletekben. Nagy Sándor elméletében megtalálhatók a Nyolcak ész által vezérelt alkotási folyamatának alapjai, ugyanakkor a belsőnek, a léleknek hangoztatásával az expresszionizmus felé mutat. A művészet funkciója elmélete kialakulása kezdetén egyértelműen a vallás szolgálata, fő feladatának azonban nem a vaUásos témák megalkotását tartja, nem a bibliából kell meríteni témát, hanem a tannal kell foglalkozni, ennek alapvető téziseit megérteni, és azt alkalmazni az élet minden területén.

46 A művészet és az élet kapcsolata egész időszak alatt foglalkoztatta Nagy Sándort. 1911-ben lefordította Tolsztoj: Az életről című művét.

47 Párhuzamosan ezzel tanulmányt írt az élet művészetéről.

48 Ennek a mottója a következő: „A művészet gyönyörű kitevője az életnek, de az élet művészete az maga az élet." A művészet és élet egyesítése az angol preraffaeliták, különösen szellemi előfutáruk, Ruskin, és legjobb ideológusuk, Morris elméleti rendszerének sarkköve. Ezt az elméletet fejleszti tovább, gazdagítja más Tolsztoj és Schmitt eszmerendszerének idevonatkozó elemeivel. Nagy Sándor azokat a lehetőségeket keresi, amelyek a művészet és az élet, valamint az élet és a művészet egységét lehetővé teszik. Ebben a szimbolikus írásában — legtöbb írásában nagy szeretettel használja a szimbólumokat — az emberi agy legfőbb 4 összetevőjének megszemélyesítői indulnak megkeresni ezt az egységet — az Erkölcs (Keresztelő János), a Gyakorlati Munka (Szorgos Martha), a Művészet (Raffael) és a Bölcsesség (Faust) — útjuk folyamán felkeresik a kézművest, az ügyvédet, az arisztokrácia képviselőjét, a festőművészt, a papot, a filozófust — és azt tapasztalják, hogy semelyiknél sem lehet megtalálni négyük egységét. Később a Szerelem világít rá, hogy ez itt nem is lehetséges, csak az általa áthatott természetes viszonyok között élő emberekben találhatják meg ezt. A szeretet vallása hatja át más írásait is. Meglepő, hogy Nagy Sándor művészetével ellentétben elméletében alig foglalkozik a népművészet kérdésével!. Írásaiban csak néhány utalást találhatunk erre a témára, kivételt képez a dunántúli faoszlopokról szóló cikke.

49 Ebben meglehetősen pesszimista hangnemet üt meg. Még első írásaiban a lélek művészi megnyilvánulásaként említi a hegyi oláhok vagy a torockói asszonyok hímzett ingét. A dunántúli népművészetről úgy ír, mint kihalófélben levőről, mivel a túlterhelt, munka alatt nyögő népnek először a létfenntartását kell biztosítania, mellette nem jut sem idő, sem energia az alkotásra. Talán ezzel a lehangoló képpel magyarázható, hogy Nagy Sándor a népművészet tárgyi emlékeitől elfordulva egyre inkább a népmesék, népballadák világában keresi a népművészet ihlető forrását. Az iparművészet kérdésének két cikket szentel. Szükségesnek látja, hogy ne csak az iparba vigyék, be a művészetet, hanem a művészetbe is az ipart, „ ... mert valóban egymás mellett kell, hogy haladjon a gyakorlati iparnak a művészete és a művészetnek iparkodása, gyakorlatiasodása".

50 Reméli, hogy ebből a kölcsönhatásból egy új stílus jön létre. Az iparművészetben a legfontosabbnak a becsületességet tartja.

51 Ennek jellemzői az anyagszerűség, a tartósság, az alaposan elvégzett munka — mindennek eredménye az olyan alkotás lesz, amely a művészetet sugározza magából, a használók jellemére pedig pozitív hatással van. Ezek" az írások leginkább gyakorlati törekvései igazolására szolgálnak, egyben talán gesztusok is a barát és támogató Lippich iránt, mivel