Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Szentendreiek - Gergely Attila–Gergely Attiláné: Kiállításlátogatás és művészetfeldolgozás a szentendrei gyűjteményekben (művészetszociológiai felmérés)

g) Iskolai végzettség szerint : A 8 általánost vagy kevesebbet végzettek sokasági részesedésükhöz képest (16%) kiemelkedően nagy arányban látogatják a Szentendrei Képtárat és a Népművészetek Házát (27, ill. 21%); a középfokú végzettségűek a Kerényi Emlékmúzeumot, a Czóbel Múzeumot, a Képtárat és a Népművészetek Házát (47—46%) ; a felsőfokú végzettségűek a Művésztelepi Galériát, a Kerényi Emlékmúzeumot, valamint a Barcsay-gyűjteményt és a Czóbel Múzeumot (51, 49, 46—46%). h) Foglalkozás szerint: A fizikai szakiképzetlen foglalkozásúak viszonylag leginkább a Kerényi és a, Czóbel Múzeum, valamint a Művésztelepi Galéria forgalmából esnek; ki; a szakképzett fizikaiak a Kovács Margit, a Művésztelepi Galéria és a Czóbel Múzeum közönségéből; a szellemi nem vezetők viszonylag nagyobb súllyal a Czóbel-, a Kerényi- és a Barcsay-kiállítások megtekintő i között szerepelnek, a szellemi és vezető beosztásúak főleg a Művésztelepi Galéria, a Kovács Margit Kerámiagyűjtemény és a Czóbel Múzeum közönségében. Jóllehet, a közönségvélemény mint értékítélet esetenként erős fenntartásokkal kezelendő, mégis az iméntiekben ismertetett megfordulása irányzatoknál jóval többet mondhatnak egy-egy kiállítás, életmű társadalmi vonzóköréről és vonzerejéről azok a „tetszésre", ill. „nemtetszésire" vonatkozó vélemények, amelyeket a látogatók és kiállítások viszonylatában nagyon egyszerű formában adatlapunk is rögzített. A kérdőíves részvizsgálat aliapján a probléma alaposabb elemzésére visszatérünk; ezúttal az a célunk, hogy az egyes kiállításoknak az eddigiekből lassan kibontakozó „társadalmi profilját" — még az adatlapfelvétel információi segítségével — pontosabbá tegyük. 3.2.4. A kiállítások közönségi értékelése — első megközelítés Összességében a látogatók elsöprő többsége, mintegy 93%-uk, a „tetszett" rovatot jelölte az adatlapon, alig 1%-uk válaszolta azt, hogy „meni tetszett", s körülbelül 6°/a-uk választotta a „kevésbé tetszett" értékelést. Űgy tűnhetne, az adatokat nem érdemes tovább boncolni. Valójában azonban egyrészt viszonylagos egyöntetűségük is beszédes szóródásokait takar, másrészt önmagában is társadalmi tényként értelmezhető. Kezdjük az utóbbival. A „tetszését" kifejező 93% tényleges véleményéről aligha tételezhető fel, hogy teljesen egyöntetű lenne. Gyanítható, hogy az arány létrejöttében a szorosan vett esztétikai és személyes értékelés szempontjain túl más tényezők is közrejátszottak, így talán elsősorban a feltételezett közízléstől való eltérés nem vállalása, a véleménynyilvánítás konformitása, valamint a kritikai beállítódás gyengesége; látni fogjuk, hogy ez a gyanú nem, éppen alaptalan. (Miképpen az arány nemzetközi összehasonlításban is minden bizonnyal nagyon magasnak számítana.) Ami a szóródásokat illeti, már az is sokat mond, melyik volt az a három kiállítás, ahol gyakorlatilag nem fordult elő „nem tetszett" válasz. Ez az a három kiállítás, amelyek egyben, a közönségízlésnek is mintegy közös nevezőjét alkotják: a Ferenczy Múzeum, a Kovács Margit Kerámiagyűjtemény és a Népművészetek Háza.. Ugyanakkor a „nemtetszés" kifejezése is bizonyos koncentrálódást mutat; a „nemtetszésüket" kinyilvánítók 96%-a a nyolcból három, kiállítás látogatói közül, került ki: 36%-uk a Szentendrei Képtár, pontosan, harmaduk a Czóbel Múzeum és kereken negyedük a Barosay-gyűjtemény közönségéiből. A „kevésbé tetszett" minősítések szóródása ugyanezt a tendenciát követi, azzal a lényeges különbséggel, hogy ebben a Kovács Margit értékelése szoro-