Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Szentendreiek - Hegyi Lóránd: Gondolatok Bartók zenéjének és Korniss festészetének szellemi kapcsolatáról

mutatása, a folklórból merített formák absztrahálása és újraformálása során olyan archetipikus formák megalkotása, melyek minél mélyebbre nyúlnak a folklór legérintetlenebb rétegeibe, annál egyetemesebb emberi jelentéseket hordoznak. Ezért írhatta Németh Lajos, hogy „Korniss alapvető vizuális összefüggéseket fogalmaz meg művészetében, ám ezek az összefüggések nem szorítkoznak pusztán a pszichofiziologiai érzékelés területére, mélyebb kulturális viszonylatokat is feltárnak. Nem a vizuális jelek indította asszociációs sorokról van szó csupán, hanem, a képi jelek jelentésének, a benne feltárulkozó tartalmi-formai problémáknak a nemzeti tradícióba, kultúrába ágyazottságáról. ... Nem külsődleges eszközök, hanem művészete szelleme, képalkotó mechanizmusa révén folytatója és gazdagító ja a magyar képzőművészetnek." A Művésztelepi Galéria kiállítása természetesen nem öleli fel mindazokat a területeket, melyeken Korniss tudatosan vagy intuitíve Bartók zenéjéhez kapcsolódik. Néhány programszerű műve, mint az 1935-ös „Szentendrei motívum III.", az 1946-os „Kántálok", az 1947-es „Mezei Vénusz", az 1948-as „Tücsöklakodalom" — melynek alcíme: „Hommage à Bartók" — vagy az 1975-ös. „Kis Triptichon" és az ugyancsak 1973—74-es „Allegro barbaro" mellett több olyan kisebb igényű, ám nem kevésbé tisztán fogalmazott és érzékeny művel találkozunk, melyen Bartók humanista elkötelezettségű művészetfelfogása mély nyomot hagyott. Maga Korniss így fogalmazta meg Bartókhoz való viszonyát: „Ha megkérdeznék, hogy mit akarok, hogy mit akar ez a művészet, akkor két óriás nevével kell válaszolnom: Bartók és Picasso. Egyik a zenében, másik a festészetben valósítja meg a népi, a humánum és az európaiság egységét. ... Ez a művészet a legmélyebb valóságot akarja kifejezni az élet szépségeivel, de poklaival is együtt." Ez a művészetfelfogás több mint egyszerűen egy művészi program: bár 1946-ban mondatik ki, aktualitása mit sem csökkent. A modern művészet, mint minden igazán nagy és mélyből táplálkozó művészet, csakis a nemzeti és az egyetemes, a magyar és az európai szellemi egységén alapulhat; s éppígy a folklórban nem a szétválasztó etnikai partikularitást látja, hanem a legegyetemesebb emberi valóság és a legősibb jelképek megfogalmazását, mely alapvetően és leglényegét tekintve közös, az emberiség kollektív emlékezete. Korniss művészeti programja, melynek megvalósításából születtek az itt bemutatott művek, teljességre törekvő és humanista, program, mely az egyetemes művészet folyamába csatlakozik a közép-kelet-európai történelmi és kulturális valóság m egf ogalmázásán keresztül. HEGYI, LÓRÁND: SOME THOUGHTS ON THE INTELLECTUAL AFFINITY OF BARTÓK'S MUSIC AND THE PAINTING OF KORNISS In the art of the painter Dezső Korniss, born in 1908, the intellectual affinity to Bartók's music and to his artistic conception has been recognisabble from the second part of the 200s. In his creative period spanning the years 1923 to 1933 Korniss connected the structual problems of avantgárdé fine arts with the concrete motifs' material discovered by following into Bartók's footsteps. After 1933 he was influenced by the Bartókian interpretation of folk music: he regarded the folklore of different nations as a way of expression coming from a common source, from the „collective memory" of mankind's history. Korniss accepted Bartók's opinion, according to which folklore formulates archetypical images, forms and meanings. He unified the interpre-