Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)
Szentendreiek - Hegyi Lóránd: Gondolatok Bartók zenéjének és Korniss festészetének szellemi kapcsolatáról
dalmi irányzatok szellemi áramkörébe kapcsolódó avantgárdé képi-plasztikai nyelvezetet kialakítsanak, szükségképpen szembetalálták magúikat a nemzeti és az egyetemes kultúra viszonyának kérdésével, valamint a tradíció, az érték és a modemség problémájával. A kérdés a húszas évek Magyarországában még élesebben vetődött fel, Az elvesztett világháború és a Monarchia szétesése után, a polgári demokratikus forradalom győzelme és az ebből kinövő proletárforradalom hatalmas változásai, majd pedig az ellenforradalmi rendszer győzelme és a fehérterror után, illetve az első világháborút lezáró, újabb súlyos konfliktusokat szülő, a nyugat-európai nagyhatalmak érdekeit szolgáló imperialista béke s jelentős területek leválasztása nyomán a nemzettudat különösen érzékennyé vált. Komiss és társai olyan szellemi helyzetben vetették fel a nemzeti és az egyetemes kultúra viszonyának problémáját, amikor ennek a kérdésnek tisztázására alig volt lehetőség. Ebben a felelősségteljes művészi és etikai programban Korniss felfedezte magának Bartókot és a bartóki népművészetei elfogást, Bartók kultúraszemléletének humanizmusát. Bartók mellett Fülep Lajos és Babits Mihály voltak azok, akik Korniss számára tisztázták, az egyetemes kultúra és a nemzeti kultúra elválaszthatatlan szellemi kapcsolatának kérdését, azt, hogy nemzeti kultúra önmagában nincs» vagy ha igen, úgy meglehetősen eltorzult, belterjes és öncélú, valójában azonban az egyetemes kultúra nem más, mint a nemzeti kultúrák szellemi csúcsainak összessége. Ahogy Babits 1932-ben, a soviniszta nemzetkoncepciók megerősödése idején fogalmaz: „ .. .a közös európai égnek levegője" kell, hogy átjárja a magyar kultúrát. „Amit nemzeti levegőnek hívnak, az nagyon gyakran csak elzárt és dohos pincelevegő." 1934-ben pedig a nemesen és tisztán megfogalmazott, mélységes felelősségtudattal és humanista aggódással áthatott „Az európai irodalom története" bevezetőjében így ír: „A világirodalora egységes, összefüggő folyamat, egyetlen hatalmas vérkeringés. ... a nemzeti irodalmak is táplálják a világirodalmat. S azután a világirodalom a nemzeti irodalmak közegén át nyilatkozik. Bennük válik láthatóvá mint a szél a hullámzó erdőkben. Erdő nem egy van, de egy a szél." A nemzeti kultúra és az egyetemes kultúra korrelációját fejti ki Fülep Lajos „Magyar művészet" című, 1923-ban megjelent könyvében, melyet Korniss 1930—31-es párizsi tartózkodása során olvasott el. Mint oly sokszor a magyar művészet és irodalom történetében, Korniss sorsában is megismétlődött az a különös, ám sorsszerű változás, hogy a művész külföldön talált rá hiva^ tásának, „küldetésének" hazai kötődéseire, a közép-kelet-európai és magyar kulturális valóságtól elválaszthatatlan szellemi kapocsra. Fülep így fogalmaz: „Nemzeti tehát: speciális nemzeti küldetés a művészet nagy egyetemén és teljességén belül a különös formának vagy a különös nemzeti-etnikainak a különös formán keresztül egyetemessé tételére." Korniss művészetének egyik alapeszméje ennek az egyetemesség szintjére emelt nemzetinek művészi megformálása, melynek alapja a nemzeti és egyetemes eszmei egységébe vetett hit. Ennek megformálása vezette el Kornisst a népművészet világához, illetve a pro-. vinciális művészet jellegzetesen közép-kelet-európai vizuális: örökségéhez. És itt egy másik rendkívül fontos kérdés merül fel: a népi művészet és a nemzeti művészet viszonyának kérdése. Másként fogalmazza az a kérdés, hogy az úgynevezett népi művészet, a népzene, mennyiben nemzeti, illetve a népi és a nemzeti kultúra mennyiben fedik egymást. A nemzeti kultúra magába foglalja a népi kultúrát, sőt, bizonyos korszakokban, főként az öntudatos nemzeti megújulás korszakaiban a népművészet szolgálhatott modellként a nem108