Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Gödöllőiek - Jurecskó László: K. Lippich Elek – a hivatalos művészetpolitika irányítója – és a gödöllőiek

nagyobbszerű képek által megörökíttessenek, mi tetemes pályázati s díjazási költséget igénylend ugyan, de egyúttal a nemzeti öntudat nevelésére s az utókor fiainak őseikhez méltó tettekre buzdítására hathatós tényezőül szolgálának."

16 Meg kell jegyeznünk, hogy Eötvöstől mi sem állt távolabb, mint a nacionalizmus és a sovinizmus eszméje. Művészeti koncepciója demokratikus, bár egyes műfajokat kiemelt támogatásban részesít, de a fő értékmérő számára a művészi színvonal. Eötvös a kultúrának kiemelt szerepet tulajdonít a nemzet továbbfejlődése szempontjából.

17 Trefort Ágoston elődje és sógora nyomdokain járt. Minisztersége alatt alakult ki a művészeti intézmények rendszere: oktatási intézmények, múzeumok, ösztöndíjak, külföldi kiküldetések, pályázatok, közvetlen megbízások stb. Elődjével szemben a felsőoktatást helyezte előtérbe, közreműködésével jött létre például a Benczúr-féle mesteriskola is. Gazdasági érdeklődésének megfelelően nagy hangsúlyt fektetett az iparművészetre. Létrehozta az Iparművészeti Múzeumot, és ő lett az első elnöke az 1885-ben alakult Iparművészeti Társulatnak. Trefort minisztersége alatt — az 1870-es évek végétől — kezdik éreztetni hatásukat azok a gazdasági-társadalmi átalakulás követelményeként végbemenő változások, amelyek a liberalizmus eszmerendszerét és az erre épült kultúl- és művészetpolitika létjogosultságát megkérdőjelezik. A liberalizmus eszmerendszere válságba jut. Ennek legmarkánsabb kifejeződését a nemzeti eszme tartalmának devalválódásában fedezhetjük fel. Míg a reformkorban, az önkényuralom idején és a kiegyezést követő első évtizedben a társadalmi haladás szolgálatába állítják, ennek rendelik alá, addig az 1880-as évektől kezdve egyre inkább önáUósítja magát — elszakadva a társadalmi haladás eszméjétől —, öncélúvá válik. Magyarországon a bekövetkezett gazdasági változások nem hozzák magukkal a hatalmi viszonyok átalakulását. A feltörekvő polgárság az arisztokrata-dzsentri rétegre bízza politikai jogai képviseletét. Ugyanakkor az utóbbiak gazdasági területen pozícióik megingását tapasztalják, egyre inkább — különösen a dzsentri — ragaszkodnak a hatalom gyakorlásának eddigi formájához, hiszen számukra az államapparátusban való pozíciójuk megtartása mindinkább létszükségletté válik. Hogy hatalmuk jogosságát igazolják, a nemzeti eszméhez fordulnak, de eddigi tartalmától megfosztják, új értelmezést adnak neki. A nemzeti eszme zászlaja alatt szállnak szembe az új, feltörekvő polgársággal, a szervezkedő munkássággal, és a hangjukat egyre inkább hallató nemzetiségekkel. A nemzeti eszme tartalmának elsekélyesedése a művészet terén is változásokat von maga után. Az irodalomban a népnemzeti irány teljes elkorcsosodását figyelhetjük meg. A reformkorban még az irány képviselői tudtak egyetemes léptékben gondolkodni, a 70-es évek végétől viszont már vidéki provincializmusba süllyedését figyelhetjük meg. Jellemzői: a közhelyek sablonja, hamis falumítosz, sovinizmus, külsődleges etnografizálás. Tartalmában a külsődleges harmóniát hangsúlyozza. Ennek okát abban kereshetjük, hogy az uralkodó osztály a „nép" kifejezést a parasztságra korlátozza, és a feltörekvő új társadalmi rétegek feje felett — amelyeket általában a nemzet fogalmából is kizárnak — a parasztságnak kezet nyújtva, egységfront látszatát keltik, a társadalmi ellentéteket így kiküszöböltelek igyekszenek feltüntetni. A zenében ési a színjátszásban is az irodalomra jellemző tendenciát figyelhetünk meg, amelynek kifejezési formái: a cigányzene és a népszínmű. A képzőművészet terén: a hivatalos művészetpolitika által támogatott historizmus és népnemzeti irány válságba jutását figyelhetjük meg. Ennek egyik jele a történelmi festészet elkorcsosodása, tartalmatlanná válása. Az Eötvös