Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Gödöllőiek - Jurecskó László: K. Lippich Elek – a hivatalos művészetpolitika irányítója – és a gödöllőiek

által támogatott irány ekkorra elvesztette történelmi alapját. Bár az állam mindent megtesz támogatására — pályázatok, díjak, megbízások —, de mint az 1896-os millenniumi kiállítás is bizonyítja, erőfeszítései eredménytelenül maradnak. K. Lippich Elek által kidolgozott új művészetpolitikai koncepció A megváltozott viszonyok új kultúr- és művészetpolitikai koncepció kidolgozását tették szükségessé. Trefort 1886-ban nevezi ki K. Lippich Eleket a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium művészeti osztályára. Tehát Lippich még tapasztalja a Trefort-féle liberalizmus utolsó megnyilvánulásait, ugyanakkor már a változás jelei rögtön hivatalba lépése elején jelentkeznek. Trefort sem tudja kivonni magát az új hatások alól, ezt tükrözi a magyar nyelv kötelezővé tétele a népiskolákban, valamint számos nemzetiségi kulturális egyesület bezáratása. A fiatal ambiciózus hivatalnokra — aki bölcsészdoktorátust szerzett Budapesten, majd Lipcsében és Berlinben Mommsen, Curtius és Anton Springer előadásait hallgatta, ezután beutazta Közép-Európát és a neves közgyűjteményeket tanulmányozta —. méltán figyelt fel Trefort, akinek alapelve volt, hogy minisztériumában a bizonyos szakterületek legjobb képviselői dolgozzanak. Lippich a várakozásoknak megfelelt. Ezt bizonyítja a hivatali ranglétrán való gyors emelkedése. Kezdetben miniszteri fogalmazó, 1896-ban minisztériumi titkár, 1901-ben miniszteri osztálytanácsos, 1907-ben pedig miniszteri tanácsos. Minek köszönhette K. Lippich Elekj ezt a viszonylag gyors emelkedését? Ennek okai közt végzettségét kell megjelölnünk. Lippich humán végzettségű, doktorátusa van, külföldi egyetemeken és múzeumokban szélesi látókörre tett szert. A korabeli gyakorlat szerint a minisztériumi tisztviselők túlnyomó része jogász volt, a fentiek alapján Lippich eleve előnnyel rendelkezett velük szemben a művészeti osztályon, korábbi tudományos tevékenysége, elméletekben való jártassága, fogékonysága is ezt támasztják alá. Egyik első tanulmánya: „A magyar dráma gyermekkora." Ebben még nyomát sem lelhetjük a későbbi ideológiának. Még a nacionalizmus túlzott megnyilvánulásaitól is elhatárolja magát.

18 Lippich munkáját a kor színvonalának megfelelő, igényes, elfogultságtól mentes tudományos értekezésnek tekinthetjük. Trefcrt 1889-ben bekövetkezett halála után a miniszteri bársonyszékbe — Eötvös Lorándot kivéve, aki viszont a művészetekre kevesebb figyelmet fordított — nem került hasonló képességű politikus. Nem volt, aki egységes, új kultúrpolitikai koncepciót tudott volna kidolgozni, így egyre inkább a minisztérium különböző osztályvezetői látták el ezt a feladatot saját szakterületükön. A művészeti osztályon az új művészetpolitikai koncepció kidolgozása a hivatali ranglétrán fokozatosan emelkedő, elméletileg egyre megalapozottabbá váló K. Lippich Elekre hárult. Lippich elméleti meghatározó szerepe a millennium után válik egyértelművé. A millenniumi kiállítás, képzőművészeti része ugyanis osztatlan elismerést váltott ki a magyar uralkodó osztály körében, és ez a szervezésben jelentős munkát végző Lippich tekintélyét növelte. A művészeti osztály vezetője, tehát megfelelő háttértámogatással állhatott neki új feladata elvégzéséhez. Művészetpolitikai koncepciója a XIX. század utolsó és a XX. század első éveiben kezd kibontakozni. Láppichet nem vakította el a millenniumi kiállítás ragyogó fénye, ismerte a képzőművészeti — főleg történeti festészeti — anyag értékét is. Látta, hogy a történeti festészet leáldozóban van, a feltámasztására 15