Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Gödöllőiek - Jurecskó László: K. Lippich Elek – a hivatalos művészetpolitika irányítója – és a gödöllőiek

„Hogy az analógiák helyes folyásánál maradjunk, Te vagy a mi Ruskinunk, aki meggyőződésed hátát tartod a nekünk szánt ütések elé."

12 Ez talán a legnagyobb bók, amit Lippich kapott Nagy Sándoréktól, bár az 1904 végén kibontakozó politikai válság idején Nagy Sándor már a miniszteri bársonyszékben véli látni Lippich Eleket.

13 Ez már a túlzott elfogultságnak az eredménye, egyszerű hízelgés. A gödöllőiek azt, hogy Lippich Elek igazi barátai, az 1910 decemberében kirobbant ügy kapcsán bizonyították be. A támadások kereszttüzébe került tanácsos mellett következetesen kiálltak. Bár az ügy kipattanása után — amelyben nékik is részük volt — egy fél évig nem írtak neki levelet, de később már együtt biztatják a csüggedt, pozíciójában megrendült tanácsost.

14 Lippich nyugdíjazása, majd Meranba távozása után is töretlen a kapcsolatuk. Még 1913 végén felmerült az a gondolat, hogy Lippich Gödöllőre költözzön. Az ügyet Nagy Sándor vette kezébe, több ajánlatot is adott Lippichnek, de valószínű, hogy ő hosszas megfontolás ellenére sem merte vállalni a nyíltan gödöllőiekhez való tartozás kifejezését, jobbnak látta, ha külföldre távozik. Lippich és a művésztelep többi tagjának kapcsolatáról nagyon kevés dokumentum áll rendelkezésünkre. A meglevő adatok sem tartalmaznak lényeges információkat. Ezek is erősítik azt az állítást, hogy Lippich főleg Kriesch Aladáron és

! Nagy Sándoron keresztül tartott kapcsolatot a telep többi tagjával. A gödöllőiek és Lippich személyes kapcsolatáról csak a legjobbakat tudtam mondani. Kapcsolatuk állandó, őszinte, a bizalomra épülő. A másik fél támogatására mindig számíthattak. A sokszor száraznak tűnő adatok mögött azonban az egész századelő művészetére kiható művészetpolitikai irány kibontakozása, megerősödése, valamint bukása áll. A továbbiakban azt próbálom kifejteni, hogy mi volt az a szellemi alap, az az eszmerendszer, amely ezen művészetpolitükaí irány kialakításához vezetett. Előzmények: az Eötvös—Trefort-féle liberális kultúrpolitika jellemzői, a nemzeti eszme tartalmának devalválódása és hatása a művészetekre Eötvös József és Trefort Ágoston a liberális kultúr- és művészetpolitika két legpregnánsabb és egyben legutolsó képviselői voltak Magyarországon. Mindketten a reformkorban szívták magukba ezt az eszmét. Eötvös a népoktatást tartotta a legfontosabbnak, az alapnak, amelyre a tudomány és kultúra többi összetevői épülhetnek. Koncepciójában nagyon fontos szerepet szánt a művészeteknek, és mint monumentális propagandát az állam szolgálatába kívánja állítani azokat. A művészek számára állami támogatást helyez kilátásba — mint állítja %*, „Művészeti viszonyaink sajátszerű volta s a hazai közönség nagyon is szerény részvéte még sokáig mellőzhetetlenné teszik, hogy a képzőművészek megrendelések, állami ösztöndíjak s elaggott művészeknek adandó segélyek által inspiráltassanak."

15 Az állami szolgáltatásért elvárja, hogy a művészek segítsenek a honpolgárok nevelésében, ideáik, világnézetük megfelelő kialakításában. Fő feladatuk a függetlenségi eszme terjesztése, a magyar történelem hősi típusainak a tisztelete, a hazafiságra való nevelés. Ennek megfelelően nyújt Eötvös kiemelt támogatást a történeti festészet képviselőinek. A következőkkel indokolja ez irányú törekvéseit az 1870-es költségvetés tárgyalásakor: „ ... az eddigi javadalom pedig annál kevésbé lenne 1870-re elég, mert idején láttam, hogy hazánk történelmének legjelesebb mozzanatai hazai művészek által festendő 13