Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)
Gödöllőiek - Jurecskó László: K. Lippich Elek – a hivatalos művészetpolitika irányítója – és a gödöllőiek
így például a kezdettől elégedetlenkedő nénit, akinek a szövési technika betanítása volt a feladata a telepen, sikerült legalábbis időlegesen maradásra bírni, így biztosította a munka folyamatosságát. A következő megoldásra váró probléma a fonálfestéssel kapcsolatban merült fel. A gödöllőiek ugyanis nem voltak hajlandók a korabeli technológiát — : és főleg nem az anilinfestéket — alkalmazni ennél a munkafolyamatnál sem. A ruskin—morrisi koncepció alapján állva, maguk akarták a növényeket megtermelni, amelyekből aztán a megfelelő festékanyagot kivonhatják. Körösfői szerint ehhez kb. 1 hold földre lenne szükség, ennek előteremtésének feladata szintén Lippichet terheli, és neki kell még az ösztöndíjak megszerzésében is hatékony támogatásban részesíteni védenceit. Belmonte Leót Párizsba, a Manufacture de Gobelinba kell kiküldenie, hogy tanulmányozhassa az igazi technikát; másrészt a szövőiskola részére kell biztosítania egy ösztöndíjat, melynek összege 1200 korona. Ezt először Undi Carla kapta meg, de miután nem tudja megfelelően ellátni a feladatait: „ ... az ösztöndíjas tervezi a megrendelések egy részét s készíti el idejében az összes műhely-rajzokat". 6 — Ezt Remseyné Fey Vilma kapta meg. Ö férjével együtt — akit szintén Lippich juttatott ösztöndíjjal a telepre 7 — végezte el a rábízott munkát. Egyetlen sikertelen próbálkozása a néni marasztalása volt. Miután fellázította a szőnyegszövő lányokat, távozott a telepről. 8 Ez volt egyébként időszakunkban az egyetlen esemény, amely a gödöllői művésztelep szeretetre épülő közösségét időlegesen megbontotta. A telep továbbra is krónikus pénzhiánnyal küzdött. Körösfői Krieseh Aladár a fejlesztésre vonatkozóan 1907 januárjában már konkrét javaslattal áll elő. Szerinte ez csak úgy valósulhat meg, ha az állam 10 000 korona szubvenciót biztosít a számukra. Kéri Lippichet, hogy ennek az összegnek a felhasználásáról — persze ha sikerül megszereznie — csak Belmonte Leó Párizsból való hazaérkezése után konzultáljanak, mivel ő ott hasznos tapasztalatokat szerzett a fonálfestést és a műhelyberendezést illetőleg. 9 A telep helyzete lassan stabilizálódott — hála Lippich közbenjárásának —, már csak a továbbfejlesztés jelentett problémát. A telep termelése egyre inőtt, így Lippichnek az áruk értékesítésében is segítséget kellett nyújtania, ezt meg is tette, a megrendelések garmadával halmozta el a gödöüőieket. Az első világháború kitöréséig a telep termelése töretlen volt. Lippich kultúrpolitikai koncepciójának megvalósulását látta a gödöllői művésztelepben. A népművészetről és az iparművészetről kialakított nézeteinek testet öltését látja a műhelyekből kikerült alkotásokban. A szőnyegszövő műhely sorsát különösen a szívén viselte, ennek is köszönhető, hogy 1907-ben a halasi csipkekészítő teleppel együtt az Országos Iparművészeti Iskolához csatoltatta, Krieseh Aladárt pedig tiszteletdíjas tanárrá neveztette ki. 10 A / fentiek is bizonyítják, hogy a gödöllőiek K. Lippich Eleket nemcsak barátuknak, hanem harcostársuknak is tudhatták. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az új művészetpolitikai koncepció kialakításában ők is fontos szerepet játszottak. Igénylik Lippich támogatását, ugyanakkor mindent megtesznek azért, hogy ezt meghálálják. Álljon itt néhány levélrészlet, amelyekben kapcsolatukról, harcostársukról és fő patrónusukról írnak: „Az embernek néha igazán szüksége van arra, hogy kissé elbeszélgessen azokkal, akikkel együtt küzd..." „ .,. és mindenütt, a hová csak nézek a mi szegény művészetünk körében mindenütt ott látom a Te lankadatlan munkálkodásodat." 11 12
