Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 9. Szentendre, 1980)

Benkő Elek: A középkori Nyársapát

vannak — az eke eltünteti. Más nehézségek is adódnak. Legtöbbször ugyanis 2—4 házat is építettek a középkorban egymás után ugyanarra a helyre. Ezek szintje általában alig különbözik egymástól. Közel egyszintű, több ojektum igen gyakran csak kis részleteiben fellelhető maradványai között kell tehát az összefüggéseket megállapítani és az egyes objektumok szerkezetét kihámozni. Különösen nehéz a munka homokos talajon. Nemcsak az objektumok felső részeinek könnyebb megrongálódása miatt, hanem azért is, mert a laza szerkezetű föld az alsóbb rétegekben is könnyebben mozdul; így a beleásott formák torzulását okozza (pl. kikorhadt oszlop helyei kitöltődnek, vermek, gödrök falai beomlanak stb.), s a jelenségek megfigyelését nagyon megnehezítik. Ilyen homokos a talaj Nyársapáton is. Mindezeket a körülményeket figyelembe kell vennünk középkorifalu-ásatásaink megítélésekor. A nyársapáti ásatásokkal kapcsolatos munkálatoknak kétségkívül igen komoly eredményei vannak. így pl. ennek az elpusztult falunak a területéről kitűnő domborzati felmérés készült. Ez már önmagában igen nagy segítséget nyújt a falu településformájának, a házak elrendeződésének stb. meghatározásához. Elkészült a terület négyzethálós felmérése és annak a helyszínen fix pontokkal való rögzítése. Ez lehetővé teszi, hogy a feltárás munkáját mind nagyobb összefüggéseiben, mind kisebb részleteiben a legkorszerűbb módon végezhessék. Emellett arra is módot nyújt, hogy az ásatásokat hosszabb megszakítások után is pontosan folytatni lehessen. A nyársapáti feltárások eredményeit — róluk szóló közlemények hiányában — csak általánosságban ismerem. Meg kell azonban jegyeznem azt, hogy az 1953-ban feltárt s a megküldött alaprajzon is bemutatott 15. háznak — bár a két rész L alakú szerves összefüggését nem tartom valószínűnek — mind alaprajzi megjelenítése, mind pedig szerkezete olyan, hogy az ásatási napló és leírás nélkül is reális következtetések levonását teszi lehetővé. f Ami az 1954. évi (aug. 30.—szept. 25-ig tartó) ásatást illeti, pontosabb célkitűzését — mivel ásatási tervet vagy jelentést nem kaptam — az ásatási naplóból csak vázlatosan hámozhattam ki. (Mindenesetre úgy tűnik, hogy az átvizsgált terület nagysága és az elvégzett munka — figyelembe véve a bevezetőben mondottakat is — arányban áll a ráfordított idővel.) Az átvizsgált területen Bálint Alajos három — 16—18. — ház maradványaira bukkant. Ezek közül egyet 1 helyiségből, kettőt pedig 2 helyiségből állónak határoz meg. A házakat — az említett négyzethálós rendszerben — alaprajzon mutatja be és örvendetesen nagyszámú, igen szépen megrajzolt metszetet közöl. (Bár nem lényegbevágó, meg kell jegyeznem, hogy az alaprajz és a metszetek erősen eltérő méretaránya miatt egyeztetésük igen nehézkes volt.) Amit Bálint Alajos a feltárt házakról mond, arra vonatkozóan az eléggé szűkszavú ásatási napló, az alaprajz és a metszetek egyértelműek, tehát egymást erősítik. (Vannak azonban ezek között eltérések, amelyek a lényeget nem érintik, de technikai szempontból súlyosan kifogásolhatók: így pl. a naplóban jelzett szelvényszámok sokszor nem egyeznek az alaprajzéval; egyes metszetrajzokon a házfalak jelzőszámát felcserélték; a metszetek egy része a valóság tükörképét mutatja, és tájolásuk megnevezése nem mindig vág össze az alaprajz megfelelő kutatóárkának tájolásával stb.) Az eltérések elsősorban abból származnak, hogy a napló és a rajzok adatait nem egyeztették. Ezekkel a technikai kérdésekkel nem feladatom most részletesebben foglalkozni. A napló, alaprajz és metszetek szinte kizárólag a Bálint által értelmezett jelenségeket rögzítik (talán még a metszetek azok, amelyek annál többet ábrázolnak) ezért a feltárt házrészek között más összefüggések keresése vagy akár feltételezése is lehetetlen. Pedig a fenti egyezések ellenére sem érthetek egyet azzal, amit Bálint Alajos a házak beosztásáról ír. A középkori falusi házak szerkezetét is a gyakorlat és tapasztalat alakította ki. így ésszerű törvényszerűség szerint formálódott pl. a ház legfontosabb belső alkatrészének, a tüzelőszerkezetnek a helye is. Az alföldi középkori házakra általában az jellemző e tekintetben, hogy központja a konyha hátsó, szoba felőli sarkában van. Itt van a szabad tűzhely, innen nyílik a szobában mindig a konyha felőli hátsó sarokban álló szemeskemence szája és — ha van — a ház hátsó falához épített „sütő"-kemence szája is. A Duna—Tisza közén és a Tiszántúlon eddig feltárt középkori házak tüzelőszerkezete egyaránt ezt a rendszert mutatja. Ez ismerhető fel az említett nyársapáti 15. háznál is. Éppen ez a törvényszerűség teszi lehetővé, hogy a feltárásoknál a tüzelőszerkezet kibontakozásával a házak fekvéséről azonnal tájékozódhassunk. Mit látunk a Bálint Alajos által feltárt, két helyiségből álló 16. háznál? A ház egyik helyiségének hátsó falához — a fal közepetáján — „sütő"-kemence csatlakozik s ennek szája mellett, a helyiség sarkában tűzhely vagy szemeskemence van. (Az itt 421