Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből II. (Studia Comitatensia 8. Szentendre, 1979)

Dóka Klára: Szentendre társadalma az összeírások tükrében (1808–1848)

6—10 kapás szőlő esetén (27 család) — komplex gazdasága volt 7-nek, — háza, szántója, szőlője 2-nek, — háza, szántója, állata l-nek, — szántója, szőlője l-nek, — háza, szőlője 15-nek, — csak szőlője volt l-nek. 10 kapás feletti szőlő esetén (4 család) — komplex gazdasága volt 3-nak, — háza, szőlője l-nek. A szentendrei lakosság társadalmi helyzetét a szőlőbirtok determinálta. A szegényebb réteget az 1—5 kapás szőlővel rendelkezők jelentették. Eltekintve néhány— később még tárgyalandó — iparostól, a lakosok csak úgy tudtak megélni, ha a gazdagabb birtokosok szőlőterületein bérmunkát vállaltak., Viszonylag kevés volt a teljesen nincstelen vagy kizárólag házzal rendelkező család. A saját terület megművelése azonban csak kiegészítő jövedelmet jelentett. Izbégen ez a réteg a 10 kapásnál nagyobb területtel rendelkezőkhöz képest meglehetősen széles. A szentendrei nincstelen lakosok munkát találtak a nagyobb szőlővel rendelkezők földjén, és az izbégiek is a városban kerestek munkaalkalmat. A középső rétegbe (6—10 kapás szőlő) mindkét településen kevesebb család tartozott. Ezek a lakosok általában meg tudtak élni saját földterületükből, és ha végeztek is bérmunkát gazdagabb társaik földjén, ez csak kiegészítő jövedelem volt számukra. Ajjazdagabb réteg Izbégen nem volt számottevő, viszont Szentendrén a szőlősgazdák Уз része — a 10 kapásnál nagyobb területtel rendelkezők — e kategóriába tartozott. A helyi szegényebb lakosság már nem szolgáltatott birtokaik megműveléséhez elegendő munkaerőt, ezért a szentendrei szőlősgazdák a környék lakosait is foglalkoztatták. Az egyes családok életmódját a többi adótárgyak eloszlásával lehet jellemezni. Ha a szegényebb réteg tulajdonában a szőlő mellett igásállat volt, általában azért tartották, hogy más földjén dolgozhassanak vele. Ha a 6 kapásnál nagyobb szőlőbirtokosok szántóval is rendelkeztek, rendszerint önellátó gazdálkodást igyekeztek folytatni; ha csak szőlőjük volt — kihasználva a terület kínálta lehetőségeket — gazdaságukat monokultúrává alakították. Ha a nagyobb szőlőbirtokosoknak a szántó mellett igásállatuk is volt, akkor maguk is részt vettek a szántóterület megművelésében; ha a szántó mellett nem volt állat, akkor azt mindenképpen mással műveltették, legfeljebb a szőlőben dolgoztak. A gazdálkodás különféle típusai figyelhetők meg a legnagyobb szőlőbirtokkal rendelkező szentendrei családok esetében is. Szentendrén 6 családnak 70 kapás feletti szőlőterülete volt. Köztük Paulovits Péter és Lalits Simon eredetileg kereskedők voltak. Mindkettő rendelkezett szántóval és igásállattal is. A kereskedelemben meggazdagodva a mezőgazdaság felé fordultak. Agrovits György ügyvéd minden vagyonát szőlőbirtok vásárlásába fektette. Szántóterülete minimális volt, állatokkal nem rendelkezett. Szőlőjét bérmunkában műveltette meg. Tsopor János gazdálkodó a szőlőbirtok mellett jelentős mennyiségű szántóval és igásállattal is rendelkezett. Önellátó gazdálkodást folytatott, a bérmunka felhasználása mellett maga is részt vett a földterület megművelésében. Pleviczky özvegye és Manijlovits János az egyre gyarapodó szőlőterület mellett minimális szántót szerzett. Gazdaságát mindkettő szőlő-monokultúrává alakította, annak 8